Mindenkit kirázott a hideg attól, amit ezután mondott...

1997 nyarán volt, amikor András, a felesége és a fia egy családi kirándulásról hazafelé tartanak a kocsijukkal, de ekkor történt valami, ami az egész életüket megváltoztatta...

Áthajtottak egy kereszteződésen, amikor egy mentőautó - ami éppen az állomásra sietett vissza - beléjük hajtott. András azonnal meghalt, de a feleségének sikerült stabilizálni az állapotát. Amit nem tudtak, hogy egy másik ember is volt a kocsiban, mert az autó annyira összetört, hogy a 8 éves kisfiút először még nem vették észre benne.

Mire megtalálták, már halott volt, de sikerült visszahozniuk, és kórházba szállították. Aznap még kétszer meghalt és kétszer élesztették újra. Azt mondták az anyukának, ha a fia túléli, akkor olyan lesz, mint egy újszülött, és képtelen majd járni és beszélni.

Két hét múlva megtörtént a csoda, a kisfiú kinyitotta a szemét, és semmi jelét nem mutatta agysérülésnek. Megkérdezte tőle az anyukája, hogy tudja-e hol van az apja? Erre azt mondta, hogy “persze”:

“Tudom, hol van. Láttam a mennyországban…”

A fiú azt is elmondta, hogy látott két családtagot is, de ez nem minden. Az anyukájára nézett és azt mondta, hogy “láttam a két másik gyermekedet is”.

Először senki nem értette miről beszél, de aztán lesápadtak, amikor kiderült, hogy az anyukának két vetélése is volt, amiről a kisfiú nem tudhatott...

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!