Sok hölgy él a lehetőséggel!

Eddig mintegy 186 ezren éltek a Nők 40 program, azaz a "nagymamanyugdíj" lehetőségével. A kormány 2011-ben bevezetett intézkedésének az volt a célja az volt, hogy a 40 évet ledolgozó nők dönthessenek úgy, hogy az unokájukkal többet foglalkozva megkönnyítsék a szülők életét. Jelenleg 140 ezren kapják meg a Nők 40 program keretében a teljes összegű öregségi nyugdíjat.

A program azoknak a nőknek szól, akik 40 év munkaviszony, illetve jogosultsági idő után, még a nyugdíjkorhatár elérése előtt szeretnének nyugdíjba vonulni. Alapesetben a 40 év jogosultsági időből legalább 32 évet kell munkajövedelem utáni járulékfizetéssel igazolni, és legfeljebb 8 évet lehet gyermeknevelési időként beszámítani, függetlenül a gyermekek számától.

Külön szabály vonatkozik a fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg gyermekeket nevelő anyákra; az ő esetükben akár 10 év jogosultsági időt is beszámíthatnak. Külön, még kedvezőbb szabályozás vonatkozik azokra a családokra, amelyekben öt vagy több gyereket neveltek fel, de esetükben is az anyáknak legalább 25 év munkaviszonyt kell igazolniuk.

A programba korábban belépők egy része időközben betöltötte a normál ellátáshoz szükséges kort. 

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!