Ennyit fizet és nem kell börtönben lenni a zuglói cserbenhagyásos gázolónak.

A zuglói cserbenhagyásos gázoló bekábítószerezve éppen egy szépségszalonba igyekezett műszempillát csináltatni, amikor elütötte az idős férfit, aki a helyszínen meghalt!
A bíróság ennek ellenére elfogadta a védője indítványát, és pénzért cserébe nem kell előzetesbe vonulnia a fiatal nőnek.

Az elsődleges orvosi vizsgálat megállapította, hogy kokaint is fogyasztott, és miután a kölcsön kapott luxusautóval elgázolt egy idős férfit, a helyszínről elhajtott. A cserbenhagyó gázolót két órával a baleset után, egy szépségszalonban fogták el a rendőrök, ahol éppen műszempillát csináltatott.

A Budai Központi Kerületi Bíróságon az előzetes letartóztatás kapcsán tartottak tárgyalást, ahol a bíró elfogadta a védő azon javaslatát, hogy a nő kifizet 2 millió forint óvadékot, és akkor nem kell előzetesben maradnia, hanem lakhely elhagyási tilalmat kap. Ez annyit jelent, hogy nem hagyhatja el a fővárost, és nyomkövetőt kap.
Tehát szabadon mozoghat Budapesten, amíg az eljárás folyik.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!