Teszteld magad: Neked kik jutnak elsőre az eszedbe? Ha megnézed a listát, biztosan lesz pár meglepetés!

Mint tudjuk, az intelligencia több úton-módon mérhető. Az IQ tesztek igen elfogadottak, de sokan az érzelmi intelligenciát is legalább olyan fontosnak tartják (EQ). Az IQ teszteket csak az 1900-as évek elején fejlesztették ki, de korábban is léteztek módszerek, amelyek alapján becsülni lehet ezt az értéket. Az is nyilvánvaló, hogy éltek/élnek emberek, akiknek társadalmi helyzetük vagy körülményeik nem tették lehetővé, hogy kibontakozzanak, így képességeik rejtve maradtak a világ előtt.

Lássuk a Föld 24, valaha élt (és ismertté vált) legintelligensebb emberét!

24. William Sidis (1898-1944)

Sidis amerikai csodagyerekként indult, 250-300 körüli IQ-val, ami vélhetőleg minden idők legmagasabb értéke lehetett. Kiemelkedő képességei voltak matematikában, 11 évesen nyert felvételt a Harvardra, és 40 nyelven beszélt. Felnőttként kiégett, problémái adódtak a törvénnyel, és nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Egész élettörténete körül a mai napig sok a bizonytalanság.

23. Polgár Judit (1976)

Hazánk büszkesége, kiváló sakkozó, akit minden idők legnagyobb női sakkozójának tartanak. Akkor is rekordot döntött, amikor 15 évesen nagymesterré vált (ezzel megelőzve Bobby Fischert). 170-es IQ-val rendelkezik.

22. Philip Emeagwali (1954)

Nigériai feltaláló és tudós, állítólag 190-es IQ-val rendelkezik. Minden idők legnagyobb afrikai tudósaként jegyzik, és matematikai munkáját az internet egyik alapkövének tartják.

21. Terence Tao (1975)

Kínai származású, Ausztráliában született matematikus. Ő is csodagyerekként indult, 220-230 közötti IQ-val dicsekedhet. Jelenleg matematikaprofesszor a Kaliforniai Egyetemen.

20. VII. Kleopátra (i.e. 69-30)

Egyiptom utolsó fáraója, mintegy 30 évig vezette az államot. 5 nyelven beszélt folyékonyan, és 180 körül lehetett az IQ-ja.

19. Srinivasa Ramanujan (1887-1920)

Indiai matematikus, bár sosem részesült matematikaoktatásban, jelentős felfedezéseket tett a számelmélet és a végtelen sorozatok terén. IQ-ját 185-re becsülték.

18. Garri Kaszparov (1963)

Örmény-zsidó származású sakkozó, sokak szerint minden idők legnagyobb játékosa. 190-es IQ-jával közel két évtizeden keresztül első számú sakkozónak számított, mindössze 22 éves volt, amikor megnyerte a világbajnokságot.

17. Aryabhata (476-550)

Talán a legelső indiai matematikus és csillagász volt. Híressé vált arról, hogy megbecsülte a pi értékét és bevezette a nulla szám használatát.

16. Voltaire (1694–1778)

Voltaire, azaz François-Marie Arouet a francia felvilágosodás egyik vezéralakja. 190-200 körüli intelligenciahányadossal élő, rendkívül szellemes író és filozófus.

15. Hypatia (Alexandriai Hüpatia) (kb. 350-70-415)

Görög csillagász, filozófus és matematikus, aki előbb Egyiptomban, majd a Keletrómai Birodalomban élt. Az első női matematikus, akiről tud a történelem, 170-190-re becsült IQ-val.

14. Johann Wolfgang von Goethe (1749-1832)

Német polihisztor és a nyugati irodalom egyik legismertebb alakja, 213-ra kalkulált IQ-val.

13. Avicenna, azaz Ibn Sina (980-1037)

Perzsa polihisztor, akit az iszlám aranykor legfontosabb gondolkodójának tartanak. Az orvoslástól kezdve a matematikán át a filozófiáig számos tudományterületen alkotott.

12. Galileo Galilei (1564-1642)

A csillagászattól a fizikáig, a matematikától a filozófiáig számos területen alkotott maradandót ez az olasz lángelme. Újító gondolataiért máglyahalálra ítélték, végül házi őrizetben kellett élnie. IQ-ját 180-200 körülinek vélik.

11. Gottfried Leibniz (1646-1716)

Ugyancsak német polihisztor, filozófus, matematikus, a kettes számrendszer megfogalmazója. Vélhetően valahol 182 és 205 között volt az IQ-ja.

10. Nikola Tesla (1856-1943)

Szerb születésű feltaláló és villamosmérnök, számos szabadalom jegyzője, 195 körüli IQ-val.

9. Satyendra Nath Bose (1894-1974)

Bengáli indiai fizikus, akinek leghíresebb munkája az Einsteinnel közös briliáns munkája a kvantumfizikáról. Nevét a bozonok őrzik.

8. Marie Curie (1867-1934)

Lengyel fizikus és kémikus. Ő volt az első nő, aki Nobel-díjat nyert (sőt, kétszer is megkapta). 180-200 közötti IQ-val rendelkezett a radioaktivitás, a polónium és a rádium felfedezője.

7. Konfuciusz (i.e. 551- i.e. 479)

Nagyhatású kínai filozófus és tanár. Az erkölcsi tanításairól, aforizmáiról ismert tanító körüli történetek egy részét sokan csak legendának tartják.

6. Albert Einstein (1879-1955)

Német zsidó származású elméleti fizikus. Vitathatatlanul a valaha élt legnagyobb tudós, a relativitáselmélet megalkotója, Nobel díjas lángelme. Az IQ-ját 160 és 190 közé teszik.

5. William Shakespeare (1564-1616)

Az angol irodalom legnagyobb alakja, író, költő, a legtöbbet idézett alkotó. Becslések szerint 210-es IQ-val rendelkezett Rómeó és Júlia hallhatatlan szerelmi történetének papírra vetője.

3-4. Platón (i.e. 427 – i.e. 347) és Arisztotelész (i.e. 384 – i.e. 322)

Görög filozófusok, akiknek óriási hatásuk volt a későbbi korokra. Platón a nyugati tudományok alapító alakja, matematikus, filozófus, államférfi. Arisztotelész, aki a tanítványa volt, a biológiától a színházig rengeteg területtel foglalkozott. Mindketten kb. 180-190-es IQ-val rendelkeztek.

2. Sir Isaac Newton (1642-1726)

Angol fizikus, matematikus, a gravitáció jelenségének felfedezője. Rendkívül elismert és nagyhatású tudós, a számítások szerint 193-as intelligencia hányadossal.

1. Leonardo da Vinci (1452-1519)

Az itáliai reneszánsz ember, aki számos tudományterületen és művészeti ágban bizonyította elképesztő talentumát és kreativitását. A rendkívül sokoldalú polihisztor IQ-ját 200 körülire becsülik. Forrás

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!