A maja kalendárium egy különlegesen precíz, a mi naptárrendszerünknél pontosabb naptár.

A Maja horoszkóp az egyik legrégebbi asztrológiai elemzés, mely más horoszkópokhoz hasonlóan a születési dátum szerint sorolja az embereket csillagjegyekbe. Persze jócskán eltér ez az asztrológiai ág akár az európai, akár a kínai horoszkóptól, hiszen a Maja horoszkóp alapja a maja naptár, amely egész más, mint amit mi ismerünk.

A maja kalendárium egy különlegesen precíz, az általunk ma ismert naptárrendszernél pontosabb naptár, emellett kirívóan bonyolult és sokrétű rendszeren alapul.

A maja rendszer hónapjai húsz napból állnak, valamint két évkört ismernek, ezek a Tzolkin, más néven Szent Kör, és a Haab, vagy más néven Bizonytalan, vagy Határozatlan Év. A fentiek tükrében most lássuk, hogy miként is jellemzi a Maja horoszkóp az általa saját névvel illetett csillagjegyeket, milyen érdekes és jellemző tulajdonságokkal bírnak e csillagjegyek szülöttei.

Denevér (július 26.–augusztus 22.) - A Denevér szülötteire leginkább a misztikum és a sejtelmes titokzatosság jellemző, igen kifinomult az a készségük, mellyel jól megéreznek dolgokat. Szinte azonnal belelát a másik ember lelkébe, nincs is olyan titok, amelyet el tudnánk örökre rejteni előle. Állata természetesen az éjszaka ura, a denevér, ebből egyenesen következik, hogy rendkívül jó a tájékozódási képessége az éjszakai teljes sötétségben is, de ez a remek tájékozódási képesség jellemzi a lelki és érzelmi témákban is. A Denevér kiválóan tud hatni környezetére, főleg nagy hasznát tudja venni ennek a munkája során, de ezen kívül a családjának is tökéletes biztonságot teremt biztos érzelmi háttérrel.

Skorpió (augusztus 23.–szeptember 19.) - E jegy szülötteire a teljes erőbedobással való hozzáállás jellemző az élet minden területén. A munkájában, a szerelemben, az üzleti életben nem létezik számára félmegoldás, amire elszánja magát, azt minden áron véghezviszi. Mindezt azonban csak addig lehet róla elmondani, amíg az adott dolog ébren tartja érdeklődését, mert amint ennek híján van, azonnal más feladat után néz, ami az újdonság erejével tud hatni rá. Ez a két véglet közötti megoldás jellemzi a Skorpió szerelmi, érzelmi életét is, nem képes kicsit, vagy félig szeretni, ha szeret valakit, akkor ez az érzés határtalan, ha viszont már múlóban van az érzés, akkor könnyedén véget vet a kapcsolatnak és továbblép. A családja azonban minden körülmények között számíthat rá és teljes biztonságban érezhetik magukat egy Skorpió szárnyai alatt.

Szarvas (szeptember 20.–október 17.) - A Maja horoszkóp szerinti Szarvas jegyben született személyek inkább komoly felfogású egyének, akiknek mindenekelőtt áll a munka és a kötelesség. A Szarvas nagyon igényli, hogy megbecsüljék és elismerjék, ez annyira sokat számít neki, hogy amikor ez megadatik neki, akkor minden terhet képes elhordani, és mindezt könnyedén teszi. Szerelmi életében a partnere abszolút számíthat rá és biztonságban érezheti magát mellette, soha nem keveredik kényes, kétes helyzetbe, ez teljesen idegen tőle. Ennek fényében természetesen ugyan ezt a hozzáállást várja el ős is a másik féltől. Fő célja az életben, hogy szerettei számára megteremtse és garantálja a teljes biztonságot.

Bagoly (október 18.–november 14.) - A Bagoly csillagjegy igen érdekes jegyekkel rendelkezik, egy ritka erős és erőteljes egyéniség, aki azonban soha nem él vissza e különleges tulajdonságával. Ezt az erőt és energiát inkább ott kamatoztatja, hogy a bajban lévők segítségére siessen, legyen az a családjából bár ki, munkatársa, baráti körébe tartozó személy. Nem csak fizikai erőnléte kirívó, de egy nagyon biztos és erős lelki erővel is bír, amelyből ráadásul bőven oszt másoknak is. A problémákat gyorsan és ügyesen oldja meg, vészhelyzetben is vág az esze. A szerelmi életében nem jellemzők a hatalmas érzelmek, viharok, inkább itt is biztonságra törekszik, amivel el is éri, hogy egy igen megbízható és összetartó család veszi körül, ahol ő mindenkit támogat és a család minden tagjától ő maga is megkapja ezt.

Páva (november 15.–december 12.) - Aki Páva jegyű a Maja horoszkóp szerint, annak jellemző tulajdonságai között található, hogy különösen sokat számít neki a külsőség, mások véleménye, talán mondhatni, igen hiú személyiség. A Páva igen jó vezető, ha saját vállalkozása van, azt remekül irányítja és sikerre is viszi. Számára nagyon lényeges, hogy gyakran kapjon dicséretet, elismerést nem csak a munkája révén, de a külsejét, jellemét illetően is. Az egész életét átszövik és meghatározzák az évek alatt kialakított kapcsolatai, ebből állandóan jól képes profitálni. Érzelmi élete akkor tökéletes, ha olyan párt talál, akivel különleges dolgokat élhet meg, imádja a veszélyes és izgalmas helyzeteket, szeret különleges dolgokat megélni. Amire egy Páva oda kell, hogy figyeljen, hogy nem elég, ha ő maga elhiszi, hogy élete harmonikus és  tökéletes, hiszen a felszín alatt, ha nincs valódi tartalom, akkor könnyen csalódás érheti.

Gyík (december 13.–január 9.) - A Gyík egy igazi örökmozgó, akinek a jelszava, hogy nincs lehetetlen. Ezek az emberek a realizmus talaján élnek, ha kihívással találják szemben magukat, nagyon hamar kapcsolnak és szinte mindig a legjobb megoldást választják. A Gyík jegyűek soha nem hangoskodóak, nem viselkednek feltűnően, inkább csendes szemlélőként a háttérből figyelnek. Az életének egyik legfontosabb eleme a párválasztás, elengedhetetlen számára, hogy olyan társra találjon életében, akivel teljes a kölcsönös bizalom és az együttélés ne legyen számára kényszer. Ha a megfelelő párt megtalálja, akkor együttes erővel, egymás buzdításával egy igen szép és kellemes életet képesek berendezni családjuk számára.
 

Majom (január 10.–február 6.) - Egy igazi életművész a Majom csillagjegyben született ember, aki körül állandóan nagy társaság verődik össze. Szeretik könnyed és életvidám természetét, bár annak néha meg lehetnek a kellemetlen következményei, hogy sokszor a munkahelyet összetéveszti egy jó kis baráti összejövetellel. Sok mindenre rávehető egy Majom, de az biztos, hogy bármilyen jó párkapcsolatban él, a béklyót, az odaláncolást nem tűri, inkább kilép az ilyen kapcsolatból. A nehézségek megoldásakor is főként kapcsolataira támaszkodik, de ezt nem lehet szemére vetni, hiszen ahhoz is tehetség kell, hogy megtalálja azt a megfelelő személyt, aki segít megoldani a gondjait.

Sólyom (február 7.–március 6.) - Sokszor fenséges és komoly, bátorságról árulkodó jegyeket visel a Sólyom jegyű személy, mint ahogy azt a névadó sólyomról is elmondhatjuk. A hirtelen adódó problémákat remekül tudja kezelni, ezt szerencsére kiválóan alkalmazza a munkával kapcsolatos helyzetekben is, így igen korrektül és jól képes a feladatait elvégezni. Remek üzletemberek vannak a Sólyom szülöttek között, pénzügyekben, üzleti ügyekben jól képesek taktikázni, e miatt a legtöbbször jövedelmező üzletet tudnak kötni. A párkapcsolatát fontosnak tekinti, szinte minden alkalommal ráérez arra, hogy a párját mivel tudná felvidítani, a másik mire vágyik. Ebből adódóan békés és boldog kapcsolatban éli élete nagy részét. Remek tulajdonságai között találjuk, hogy egy társaságban, vagy akár a családjában felmerülő vitás helyzetekre azonnal talál megoldást és elhessegeti a felhőket még a vihar kitörése előtt.

Jaguár (március 7.–április 3.) - A Jaguár igen összetett személyiség, aki mindig nagy óvatossággal közelít a megoldandó problémákhoz, nehezen hozza meg döntéseit, de ha ez sikerül, akkor a szándékától, elhatározásától nem lehet eltántorítani. A jaguár nem csak alaposnak mondható, de megbízható és szinte minden esetben jó, megalapozott döntéseket hoz, így felüdülés mellette az élet üzleti és magánéleti szempontból egyformán. Gyakran előbbre valónak tartja mások érdekeit, mint a sajátját, ezért tisztelik és nagyra becsülik őt. Érzelmi életében is maximalista, képes lángolni és minden körülmények között vállalja társát, szerelmét, aki mellett gyermekeire is felelősségteljesen vigyáz és óvja egész családját.

Kutya (április 4.–május 1.) - A Kutya az a jegy a Maja horoszkópban, mely minden esetben tisztában van azzal, hogy mire számíthat másoktól, kiváló emberismerettel rendelkezik. Épp ezért igyekszik magát olyan barátokkal körülvenni, akiket már alaposan meg tudott ismerni, így nem merülnek fel közöttük olyan kérdések, hogy megbízhatnak-e egymásban például, hiszen teljes mértékben tisztában van azzal, hogy kitől mit várhat el. Párkapcsolatában egészen megbízható, egész életében a családja előre menetelét tartja szem előtt, ez számára mindennél fontosabb. A változás a nagy mumusa életének, mivel ragaszkodik mindenhez, ami körülveszi, legyen az személy, tárgy, vagy akár a munkája. Igazi hűséges társ tud maradni egy egész életen keresztül és ezt a családja elismeri, szeretettel honorálja.

Kígyó (május 2.–május 29.) - A Kígyó emberek jellemére az örökös változás jellemző, állandóan kész az újra. Előfordulhat, hogy egy Kígyó élete során több alkalommal is pályát módosít, akár egy egészen más szakmára nyergelhet át, mint amit jó ideje már gyakorolt. Nincs nehéz dolga, mert hallatlanul jó felfogású, könnyedén sajátít el új dolgokat, egy új munkahelyen nagyon gyorsan és könnyen beilleszkedik. Erre az állandó megújulásra az érzelmi életében is folyamatosan szüksége van, így olyan párra van szüksége, aki partner abban, hogy időnként megújítsák, felfrissítsék kapcsolatukat. Párja készüljön fel arra, hogy igen nagy örömet tud szeretni egy Kígyónak, ha újból és újból más arcát képes neki megmutatni. Ha megfelelő társsal és megfelelő körülmények között él, akkor a családja részére biztos alapokat teremt és hosszú távon biztos hátteret jelent számukra.

Nyúl (május 30.–június 26.) - Kimondottan kellemes, barátságos személyek a Nyulak, akik minden élethelyzetben kerülik a bonyolult helyzeteket. Ez jellemző rá a munkahelyi környezetéhez való alkalmazkodás terén is, mert előbb elvégzi más munkáját, mint hogy szóvá tegye. Soha nem viselkedik egy Nyúl durván, nem törtető, sőt talán inkább kicsit erőteljesebben kéne képviselni saját érdekeit, hogy ne maradjon alul és ne használhassák ki az olyan emberek, akik szinte utaznak erre. Ha szeretik, akkor ő is nagyon szeret, romantikus, álmodozó természetű, békességben és boldogságban lehet mellette élni. Családja mindennél fontosabb számára, szeretetét mindig kimutatja, imádja családtagjait lépten-nyomon meglepni és persze hálás azért, amivel ezt viszonozzák.

Teknős (június 27.–július 24.) - Alapos és tervező egyéniség a Teknős, aki mindenre igyekszik az életben felkészülni. A hosszú távra való felkészülés és tervezés egész életének meghatározója, így a munkájában is mindig az aprólékosság és alaposság a jellemző. Igen nagy jelentőséggel bír egész életében, hogy a környezete állandó legyen, nehezen viseli és kezeli a változásokat. Szüksége van a erre a biztonságérzetre a munkahelyén és a családban, párkapcsolatában a egyaránt. Ha ez valahol léket kap, akkor igen nagy megpróbáltatások elé néz a Teknős szülött. Soha nem lehet őt elcsábítani egy magasabb fizetéssel, vagy más ígéretekkel, mert számára a megszokás és az állandósággal járó biztonság a lét alapja. Amikor esténként hazatér a megszokott környezetébe a megszokott személyek és tárgyak közé, akkor képes elengedni a napi fáradságot és teljesen ellazulni. Ebből adódik, hogy úgy igyekszik párt választani, hogy az a kapcsolat valóban egy egész életre szóljon.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!