Őszinte vallomás, hogy Timi miért költözött Amerikába.

Vajna Timi Amerikába költözött egy időre, hogy megszerezze az állampolgárságot. A férje maximálisan támogatja ebben, pedig nagy az ára, hiszen rengeteget vannak távol egymástól, az év felét külön töltötik. Andy Vajna most fontos részleteket árult el arról, milyen a viszonya feleségével:

A feleségem fantasztikus egyéniség, jószívű, figyelmes. Imádom minden porcikáját, és ami a fő: nagyon szeretjük egymást. Naponta többször beszélünk telefonon, ami persze nem ugyanolyan értékű, mint amikor este Timi mellettem hajtja álomra a fejét. Mindketten szem előtt tartjuk a célt, ami miatt meghoztuk ezt a döntést.

Vajna Timi és Andy Vajna tudatosan döntöttek a távházasság, vagyis az úgynevezett mingli életforma mellett, és idén legalább 6 hónapot vannak külön egymástól. Az életforma előnyei közé tartozik, hogy a kapcsolat nem válik így napi rutinná, nem kell megismerni a másikkal való együttélés kevésbé vonzó oldalát.
A vallomásból kiderült az is, hogy legjobban esténként hiányoznak egymásnak, ebben a minglinek nevezett életformában.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!