1,8 millió lakos érintett!

Országossá válik a halálozási statisztikákat vezető rák szűrése. 2017 őszétől kiterjesztik a vastagbélszűrési programot.

Évente tízezren betegednek meg vastagbélrákban Magyarországon, és közel fele a betegeknek életét veszti. Azt szeretnék elérni az új szűrési programmal, hogy csökkenjen legalább 10%-kal a halálozási arány. Például Csehországban a végbélrák okozta halálozást, a célzott szűréseknek köszönhetően harmadával tudták csökkenteni. A megelőzésben ugyancsak előrelépést jelenthet, ha egyes gyógyítási folyamatokba a felsőfokú végzettségű szakápolók is bekapcsolódhatnak.

Szentes Tamás országos tisztifőorvos elmondta az országossá terjesztendő vastagbélszűrési programról , hogy a háziorvosokon keresztül elsősorban az 50-70 éves korosztályt szólítják majd meg. Kétlépcsős lesz a folyamat, először csak székletmintát vizsgálnak, és abban az esetben, ha a laboreredmény indokolja, csak akkor kerül sor a kolonoszkópos vizsgálatra.

Kétévente kell megismételni a vizsgálatot. Ez az érintett korosztály összesen 1,8 millió embert jelent, és 2021-ben, ha lezárul az uniós program, azután a magyar kormány fogja finanszírozni a vastagbélszűrést. A háziorvosoknak akkortól kötelezővé tennék a programban való részvételt. Jelenleg a plusz finanszírozásért a programba a háziorvosok jelentkezhetnek.

A népegészségügy területén nagy áttörést kellene elérni, ennek pedig a prevenció legjobb eszköze, ugyanis hiába költenek a szakellátásra 800 milliárd forintot meghaladó összeget, ha nem történik szemléletváltás.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!