7 éve gyászolja testvérét Marica.

Csaknem hét éve már, hogy elhunyt a Republic zenekar énekese. Bódi László „Cipő” testvérének sebei azóta sem gyógyulnak.

2013 márciusában hunyt el a Republic szívbetegséggel küzdő frontembere. Bódi László testvére, Marica azóta is gyakran jár a temetőbe bátyja volt barátnőjével, Brigivel, akivel fehér liliomot tesznek a sírra, az énekes születésnapján pedig piros rózsát.

A testvérek két és fél év különbséggel születtek, s mindig is szoros lelki kapocs volt köztük. „Ha erősen gondoltam valamire, ő érezte. Ez megmutatkozott apró figyelmességekben is. Pesten, a körúton sétáltam, amikor egy galéria kirakatában felfigyeltem egy szitakötőre. Nem beszéltem róla senkinek, mégis ott volt karácsonykor a fa alatt, de több ilyen eset is volt” – árulta el az énekes húga a lapnak. „A karácsony már fájdalmas időszaknak számít. Huszonötödikén mindig anyunál gyűltünk össze, korábban Laci a családjával jött, de az utolsó években már csak egyedül. Az utolsó karácsonyát is együtt töltöttük...” – emlékezett vissza.

Az évek során Cipő ikerlányai is felcseperedtek, Petra és Réka nemrégiben ünnepelték a 21. születésnapjukat. Marica viszont azt mondja, az énekes halálával mintha a rokoni szálak is elszakadtak volna: testvére lányait a nagymamájuk 15 éves korukban látta utoljára, mivel a lányok az apjuk halála óta nem keresték se Gizi néni, se az ő társaságát.

„Örülnénk, ha láthatnánk Petrát és Rékát: amikor a bátyám halála után véletlenül összefutottunk a temetőben, még kislányok voltak, de mára kész nővé cseperedtek. Nem rajtunk múlt, hogy így alakult, elfogadjuk, ez az ő döntésük” – magyarázta Marica hozzátéve: a lányok édesanyjával, Zsuzsával Cipő első rosszulléte és a temetés között romlott meg a kapcsolatuk. „Akkor olyan sebeket ejtett rajtunk, amelyek a mai napig nem gyógyultak be” – mondta a lapnak. „A jog szerint a törvényes feleség dönt mindenről a férjjel kapcsolatban. Az anyának és a testvérnek nincs beleszólása semmibe: olyasmire is sor került, amit kezdettől fogva elleneztünk. Kirekesztett minket. Fájó visszagondolni minderre...”

Marica azt mondja, a zenekarral is megszakadt a kapcsolat. Mint meséli, a banda 30 éves születésnapi koncertjét hirdető plakátokat sem szereti látni. „Eljátsszák a közönség előtt, mennyire tisztelték a bátyámat, de ez csak képmutatás. Figyelmen kívül hagyták a végakaratát is: korábban Laci azt nyilatkozta, ha valaki meghal vagy kilép a zenekarból, nincs tovább Republic. Ezt kellett volna tiszteletben tartani és Republic emlékzenekarként tovább folytatni” – mondta Marica, aki a tagok közül egyedül Tóth Zolival van jóban, aki a bátyja halála után kiszállt a bandából.

„Vannak olyan dolgok, amiket nem bírok elfelejteni. Még élt Laci, amikor a legutolsó koncertjére odavitték a következő énekest, Sipos F. Tamást. A rosszulléte előtt két nappal hívta anyut, és sírva mesélte: 'Anyu, még élek, még itt vagyok, de a betegségem miatt más embert keresnek a helyemre'' – mondta Marica, aki úgy érzi, Cipővel együtt számára a Republic is meghalt. Az énekles húga nem hajlandó a zenekar tagjaival szóba állni. „A bátyám is ilyen típusú ember volt. Most már kezdem megérteni, hogy Laci miért tartott távol minket a zenei világtól. Igaz, sokáig a betegségét is titkolta. Nem akart fájdalmat okozni, inkább magába zárta lelki vívódását, félelmeit.”

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!