Egyszerűen nem találták a gyereket.

Az orvosok figyelmeztették Amber Heard-ot és párját, hogy a vizsgálatok alapján koraszülésre kell számítaniuk, ami be is igazolódott, mivel a kismama magzatvize a terhesség 28. hetében elfolyt, így a szülés kezdetét vette.

36 órás vajúdás után az orvos úgy döntött, hogy beavatkozik, és császármetszéssel segíti világra a babát.

A császármetszésnél jelen volt a nő párja, Daniel is. Mikor azonban felvágták a nő hasát, az orvos és Daniel is pánikba estek.

“Borzasztó volt látni azokat a kétségbeesett arcokat. Láttam Daniel döbbent tekintetét, mert nem volt sehol a baba. Hihetetlen milyen idegesség érzés lengte be a műtőt, mert egyszerűen nem találták a gyerekemet, nem volt a hasamban semmi” – részletezte Amber. Aztán pár pillanat után a gyerek felsírt a műtőasztal lepedőjén.

“Olly a lábaim között volt. Elég rémisztő tapasztalat volt ez, mert amellett, hogy fölöslegesen vágtak fel, még a szegény kisbabám is egy lepedőre érkezett a világra” – mondta az anyuka.

A csecsemő 1,540 kg-al jött a világra, szerencsére ma már jól van, teljesen egészséges, viszont Amber feljelentést tett a kórház ellen. Forrás

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!