A parancsnoka elmondta, kik támogatják a terroristákat!

Az an-Nuszra Front terrorszervezet egyik parancsnokával közölt megdöbbentő riportot egy német újságíró. Az aleppói kőfejtőben találkoztak ahol elmondja, hogy valójában ki-kivel harcol a polgárháborúban. De beszél arról is, hogy ki és milyen úton pénzeli, fegyverzi és képzi a terroristákat.
Kiderült, hogy az Európából és Amerikából Szíriába ment dzsihadisták útját maguk a nyugati államok egyengették, az Iszlám Államot pedig az amerikai politikai célok szerint használják.

Az amerikaiak velünk vannak című cikket Jürgen Todenhöfer, az Iszlám Államot talán legjobban ismerő német újságíró készítette. Legutóbb a fiával 13 napot töltött a polgárháború sújtotta Szíriában. Tíz nappal ezelőtt  pályafutása legnehezebb interjúját készítette az al-Kaida fiókjaként ismert Dzsabat an-Nuszra terrorszervezet egyik parancsnokával, Abu al-Ezz-zel.

AMERIKA ADJA A FEGYVERT ÉS HOZZÁ A KIKÉPZÉST!

Az interjúból kiderül, hogy a terrorszervezetet az amerikaiak a Washington által támogatott kormányok segítségével látja el fegyverekkel. Ráadásul amerikai kiképzők is jelen vannak Szíriában, akik a terroristáknak megtanítják az új fegyverek és hadfelszerelések használatát.
A parancsnok kijelentette, arra számítanak, hogy még több korszerű fegyvert kapnak majd, aminek a segítségével legyőzhetik a szíriai kormányt. Hozzátette azt is: „A harc kemény, mert a rezsim azért erős, mivel Oroszország támogatja”.

Felsorolta a konkrét támogatásokat is. Amerikai TOW rakéták segítségével kerültek erőegyensúlyba a „rezsimmel”, tankjaik Líbiából érkeztek Törökországon át, és kaptak BM-21-es rakétakilövőket is. És nem csak hadifelszerelést, hanem pénzt is kaptak a katonai célok eléréséért!
Szaúd-Arábiából például 2,3 millió dollár érkezett, az al-Muszlimijában lévő gyalogsági kiképző iskola elfoglalásáért is mintegy 500 ezer dollárt kaptak Kuvaittól, és még további 5 millió dollár érkezett.
A pénz nem egyénektől, hanem e kormányoktól jött – tette hozzá Abu al-Ezz.

De elmondta azt is, hogy Izrael most azért támogatja őket, mert háborúban áll Szíriával.

A NYUGATI ÁLLAMOK KÜLDTÉK A HARCOSOKAT

Elmondta, hogy a Nyugat egyengette a dzsihadisták útját Szíriába Németországból, Franciaországból, Angliából, Amerikából, „és valamennyi nyugati országból”. Azt is megerősítette, hogy a milicisták az oroszok és amerikaiak között kötött tűzszünetet arra használják, hogy új offenzívát indítsanak. Újra rendezték erőiket valamennyi szíriai tartományban. Hangsúlyozta, a szervezetük nem engedi, hogy emberbaráti segítség érje el Aleppo városát.

Kiderült még az is az interjúból, hogy azért szakítottak az Iszlám Állammal, és inkább lettek„ az al-Kaida része”, mert az Iszlám Államot a nagyhatalmak, mint például Amerika politikai érdekei és céljai szerint használják, és eltávolodtak az elveiktől.
Abu al-Ezz megfogalmazta terrorszervezete célját is, miszerint el akarnak söpörni minden diktátort, előbb az arab világban, majd utána Európában is.

AMERIKA TAGAD

Az interjúra rögtön reagált az amerikai külügyminisztérium szóvivője is, aki szerint Abu al-Ezz kijelentései szemenszedett hazugságok, mivel az USA egyetlen terrorszervezetnek minősített csoportosulást sem támogat. Ugyanakkor elismerte, hogy előfordulhat, hogy az USA-val szövetségesi viszonyt ápoló országok egyike támogatja az al-Núszrát.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!