Vigassy Bálint még csak 16 éves, de máris felhívta magára a figyelmet.

Vigassy Bálint még csak 16 éves, de máris felhívta magára a figyelmet a felnőttek között.

Kevesen mondhatták el magukról a debreceni felnőtt országos úszóbajnokság nyitó napján azt, amit a 16 éves Vigassy Bálint. Az ötszörös olimpiai bajnoknő, Egerszegi Krisztina legnagyobb gyermeke egy nap alatt kétszer javította meg élete legjobbját 200 háton, és összességében tizenegyedikként fejezte be a versenyt.

– Ádám júliusban lesz tizenhét, így parádés, amit a felnőttek között elért – értékel érdi edzője, Selmeci Attila, aki kihangsúlyozta, hogy egy Besztercebányán rendezett márciusi viadalon 2:10.43 perccel kezdte emlékezetes sorozatát tanítványa, szerda délelőtt Debrecenben 2:10 alá ment, este a B-fináléban pedig 2:08.96-ot ért el, tehát csaknem két másodperc (!) a javulása.

– Édesanyám azzal bocsátott útra, hogy hogy ne idegeskedjek, mert az a teljesítményem rovására megy – mondta a fiú. – Felnőtt bajnokságon már 2014-ben is indulhattam az akkori szövetségi kapitány engedélyével. Debrecenben édesanyám egykori sikeres úszásnemében akartam jó eredményt elérni. Sikerült, és ebben része van annak, hogy kiokosított, miként osszam be az erőmet. Az sem titok, az ő hátúszó stílusát igyekszem elsajátítani. Forrás: borsonline

Edzője korábban úgy nyilatkozott, hogy szorgalma, akarata Krisztáé. Későn érő típus, ám a hátúszótechnikája a mamáját idézi. A szülei nem követelik tőle a nagy eredményt, így lelki teher nélkül úszik. Azért édesanyja egy-két tanáccsal segíti.

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!