'Csókold meg édes anyukádat százszor,
Szorítsd kezét jól, bárhová vezet,
Szívből szeretnek téged talán máshol,
Legjobban mégis anyukád szeret.'
Soha senki nem fog annyira szeretni ezen a világon, mint az édesanyád. Ha már nincs veled, érezheted, hogy a biztonságot nyújtó szeretettel, mintha a lelked is kicsit meghalt volna. Kicsit olyan, mintha a világod összeomlott volna, nem kapod önmagad, és nem tudsz többé gondtalanul élni egyetlen pillanatra sem.
Nemrég egy cikket olvastam amit valaki az édesanyja elvesztése után írt, lélekig hatoló:
“Miután anya meghalt, megpróbáltam feldolgozni a gyászt. Minden alkalommal, amikor úgy éreztem, hogy szétesek, mély lélegzetet vettem, és megpróbáltam elfoglalni magam valami mással. Ez egy ideig működött, de nem sokáig. A fájdalom nem szűnt meg, csak felerősödött. Egy nap – két hónappal anya halála után – az ebédlőasztalnál ültünk a férjemmel és a gyerekeimmel. A gyerekek a napjukról beszéltek, és én megpróbáltam aktívan hallgatni. Úgy éreztem, hogy a mellkasom felrobban. Tudatában voltam, de megpróbáltam figyelmen kívül hagyni. A bánattól erős fizikai fájdalmat éreztem. Végül már nem tudtam elviselni, felálltam és befutottam a hálószobába. A férjem egy kis időt adott nekem egyedül. Amikor végül bejött, hogy megnézze, mit csinálok, összegömbölyödve feküdtem a padlón, és zokogtam. Aznap éjszaka után megtanultam megengedni magamnak a fájdalom érzését.”
Egy anya elvesztése valóban ennyire fájdalmas, csak fekszel magzati pozícióban, zokogsz, és nem tudod, hogy hogyan tovább. Úgy érzed, hogy jó lenne, ha minden most ebben a pillanatban megszűnne, időbe telik, míg visszatér beléd az élet, és újra a napi rutinod szerint tudsz élni. A fájdalom óriási, de próbáld tudatosítani magadban, hogy megérdemled a boldogságot, és édesanyád, aki feltétel nélkül szeretett, ő is ezt akarná számodra.
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!
