Lefekvés előtt a leghatásosabb.

Ezt a gyakorlatot érdemes beiktatni a napi rutinunkba.

A nap végén le kell feküdni a fal elé, lábunkat pedig támasszuk fel a falra, és maradjunk ebben a pozícióban 10-15 percen keresztül. Más eszköz nem is kell a gyakorlat végrehajtásához, azaz a lábaidon és a falon kívül nincs szükség semmire.

Fél gyertyaállás

A gyakorlat maga nagyon könnyű, mindenki számára elvégezhető, függetlenül attól, hogy ki mennyi idős! 

Hogy miért jó?

'A lábaim hajlamosak a vizesedésre és hamar el is fáradnak. A munkahelyemen az egész napot a számítógép előtt ülve töltöm, így estére teljesen kimerült leszek. Amennyiben nincs lehetőségem kicsit edzeni, vagy legalább a munkaidő után sétálni egy kicsit, úgy érzem, hogy a sok üléstől ez már nem is az én testem, hanem valaki máséban létezem, a fejem zúg és rettenetesen kimerültnek érzem magam.'

'Ez lényegében egy jóga alap testtartás. Miután megtartjuk magunkat ebben a pozícióban legalább 5 percig, utána úgy érezzük majd, mintha újjászülettünk volna. A fáradtság elmúlik, a test mintha feléledt volna, a fej is kitisztul.'

 

Mitől ennyire hatékony ez az egyszerű módszer?

A nap folyamán testünk állandóan függőleges helyzetben van, de a legrosszabb az egészségünk szempontjából az ülés. Viszont ennek a könnyű gyakorlatnak hála, testünk a napi rutinnal pont ellentétes helyzetbe kerül.

Ebben az egyszerű fordított testhelyzetben a test egyensúlya hamar visszaáll, pihentet, oldja a gerinc terhelését, elmúlik a lábak nehéz-érzete, javul a vérellátás, mert amíg ebben a testhelyzetben pihenünk, szívünknek jobban kell dolgoznia, hogy a feltett lábainkba felpumpálja a vért.

Hogyan kell helyesen végrehajtani ezt a fél (vagy hajlított) gyertyaállást?

1. A jógában ezt az állást viparīta-karaṇi-nak nevezik. Úgy gondolják, hogy amikor az ember áll, öregszik, viszont ha fordított testtartásban van, akkor az időt úgymond visszapörgeti, azaz fiatalodik. A legkedvezőbb hatása akkor lesz, ha ezt a gyakorlatot a legnagyobb csöndben hajtjuk végre.

2. Üljünk le a fal mellé, csípőnk körülbelül 30 centiméterre legyen a faltól. Hajlítsuk be a térdünket, majd lábunkat helyezzük a falra. Csússzunk közelebb a falhoz, hogy kinyújtott lábaink és testünk derékszöget zárjon be egymással.

3. Nyújtsuk ki a lábunkat, próbáljunk egészen a falnak támaszkodni, a térdeinket is tartsuk nyújtva, lábainkat lazítsuk el.

4. Érdemes fejünk alá egy kispárnát tenni, akkor még kényelmesebben fekszünk majd. Szemeinket csukjuk le és lélegezzünk mélyeket. Egyik tenyerünket helyezzük a szívünkre, a másikat a hasunkra.

5. Figyelj oda a be- illetve kilégzésedre! Számolj kettőig és végy levegőt, négyre fújjad ki. A gyakorlat közben ne beszélj, gondolataidat tereld el másfelé, csak a ki- és belégzésre figyelj.

A gyakorlat ezen része különösen fontos azok számára, akik nagyon stresszes munkakörnyezetben dolgoznak, nyugtalanságban, álmatlanságban szenvednek. A nyugodt, tudatos légzés ebben a fordított pózban meggyógyítja az idegrendszert, továbbá helyreállítja a szervezet egyensúlyi helyzetét.

'Ha nehezen tudsz csak lélegezni, illetve a gondolataid elkalandoznak, és nem figyelsz a légzésre, akkor ajánlom figyelmedbe az én módszeremet. Ilyen esetekben én azt csinálom, hogy elkezdem a szemeimet forgatni az óramutató járásával megegyező irányba. Ezt nagyon könnyű elvégezni, ha lecsukod a szemeidet. A szemgolyó mozgása segít visszaállítani a koncentrációt, és irányítja a tudatodat, aminek segítségével könnyebben ellenőrizheted a légzésedet, illetve koncentrálhatsz a feladat végrehajtására.'

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!