Több százezer forintos bírságot kaphat az, aki nem jelenti be a kerti kútját!
Egy készülő rendelet alapján a jövőben nem csak az új kutak kivitelezését, hanem a meglévőket is engedélyeztetni kell egy űrlapon!
Sok kertben fúrtak már kutat az öntözéshez, és most arra figyelmeztetik a kúttulajdonosokat, hogy az ilyen kivitelezés már engedélyköteles, amit a település jegyzőjétől kell kérni.
Az Agrár Kamara felhívja a lakosság figyelmét, hogy 2018 végéig bírságmentesen lehet engedélyeztetni a már korábban létesített illegálisan kutakat!
Aki ezt elmulasztja, azzal cégek esetén egymillió, magánszemélyeknél pedig 300 ezer forint összegű vízgazdálkodási bírságot fizettetnek! A jogszabály alapján a helyi jegyző fennmaradási engedélye szükséges az olyan kutak esetében, amik háztartási igényeket elégítenek ki, és maximum évi 500 köbméter vizet használnak fel.
Az olyan ingatlan, amin a kút van, nem érinthet vízbázisvédelmi területet! Egy belügyi rendelettervezet viszont már azt írná elő, hogy a telkeken lévő kutak kivitelezési, üzemeltetési és fennmaradási engedélyéhez is egy külön űrlapot kellene majd tölteni!
Az űrlap rovatai között szerepelne az is, hogy a tulajdonos melyik idényben naponta hány köbméter vizet vételezi a kútból, van-e a kútnak aknája, illetve milyen szivattyúval és milyen átmérőjű csövön továbbítja a vizet a házba, vagy a locsoláshoz. Meg kell határozni még a kút maximális vízhozamát is, és fotódokumentációt kell készíteni róla!
FRISSÍTÉS: Kiderült most már az is, hogy mennyit kell majd fizetni ezért!
A cikkünk folytatását ITT OLVASHATJA EL.
►►KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!