MEGMUTATJUK HOL KÉRHETI!

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapításának célja annak igazolása, hogy a gyermek szociális helyzete alapján jogosult: – az ingyenes, vagy kedvezményes intézményi gyermekétkezésre, egyéb feltétel teljesülése esetén – a szünidei gyermekétkezésre, – természetbeni támogatásra (augusztus, november hónapban) – egyéb kedvezmény igénybevételére ( pl. ingyenes tankönyv)

A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE A TERMÉSZETBENI TÁMOGATÁST kész étel, ruházat, valamint tanszer vásárlására felhasználható ERZSÉBET-UTALVÁNY FORMÁJÁBAN NYÚJTJA  2017. ÉVBEN AZ ALÁBBI ÉRTÉKBEN:

  • alapösszegű természetbeni támogatás – 6000 Ft
  • emelt összegű természetbeni juttatás  –  6500 Ft (hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermek, fiatal felnőtt esetében – a fogalom meghatározást lásd  a „Megjegyzés” részben)

A RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNYRE JOGOSULT GYERMEK UTÁN A GYERMEK CSALÁDBA FOGADÓ GYÁMJÁUL KIRENDELT HOZZÁTARTOZÓ PÉNZBELI ELLÁTÁSRA JOGOSULT, AZ ALÁBBI EGYÜTTES FELTÉTELEK TELJESÜLÉSE ESETÉN:

a) a gyermek tartására köteles, és

b) nyugellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, táncművészeti életjáradékban, átmeneti bányászjáradékban, megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban, időskorúak járadékában vagy olyan ellátásban részesül, amely a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről szóló jogszabály hatálya alá tartozik.

AZ ELLÁTÁS HAVI ÖSSZEGE GYERMEKENKÉNT az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének (2017-ben 28.500 Ft) 22 %-a, 6.270 Ft.

A GYÁM ÉVENTE KÉT ALKALOMMAL  (augusztus és november hónapban ) PÓTLÉKRA JOGOSULT, MELYNEK ÖSSZEGE GYERMEKENKÉNT 8400 Ft.

Joghely

1997. évi XXXI. törvény 19-20/B. §-a, a 149/1997. (IX.10) Korm. rendelet 65-67. §-a,  a  2016. évi XC. törvény 64  § a)-b) pontja határozza meg a természetbeni támogatás, valamint a 64. § c) pontja a pótlék  2017. évi összegét.

A GYÁMHATÓSÁG – amelynek illetékességi területén a kérelmező lakóhelye, vagy ha a kérelmező életvitelszerűen a bejelentett tartózkodási helyén lakik, a tartózkodási helye van – MEGÁLLAPÍTJA A GYERMEK RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNYRE VALÓ JOGOSULTSÁGÁT, amennyiben a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg:

  1. az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének (2017-ben  28.500 Ft) – 140%-át ( jelenleg 39.900 Ft), ha a gyermeket egyedülálló szülő, illetve más törvényes képviselő gondozza, vagy ha a gyermek tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos, vagy ha a nagykorúvá vált gyermek megfelel az 1997. évi XXXI törvény 20. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek (lásd későbbiekben részletesen)
  2. az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 130%-át (jelenleg 37.050 Ft) az a) pont alá nem tartozó esetben.

MINDKÉT ESETBEN FELTÉTELHOGY A VAGYONI HELYZETVIZSGÁLATA SORÁN AZ EGY FŐRE JUTÓ VAGYON ÉRTÉKE NEM HALADJA meg az 1997. évi XXXI. törvény 19. §-ának (7) bekezdésében foglalt értéket. (Lásd a megjegyzés részben)

Az egyéb jogosultsági feltételek fennállása esetén NAGYKORÚVÁ VÁLÁSA UTÁN IS JOGOSULT A GYERMEK A RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNYRE HA – nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytat és 23. életévét még nem töltötte be, vagy – felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és a 25. életévét még nem töltötte be, és a nagykorúvá válását megelőző második hónap első napja, valamint a nagykorúvá válását megelőző nap közötti időszakban legalább egy napig rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre volt jogosult.

Igény benyújtás formája

RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY IRÁNTI KÉRELMET a szülő vagy más törvényes képviselő, illetve a nagykorú kérelmező az alábbi helyeken nyújthatja be:

  • a lakcíme szerint illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatalánál
  • a kormányablaknál

Amennyiben a rendszeres kedvezményre vonatkozó igényt nem formanyomtatványon nyújtják be, úgy a kérelem benyújtása napjának az írásbeli kérelem benyújtásának igazolt napját kell tekinteni, feltéve, hogy a formanyomtatványon történő utólagos bejelentés megtörténik.

A 149/1997. (IX. 10.) KORM. RENDELET 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE SZERINTIRELEMHEZ ÉS NYILATKOZATHOZ CSATOLNI KELL a jövedelemigazolásokat, egyedülálló kérelmező esetén az egyedülállóságról szóló nyilatkozatot, a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek esetén a gyermek állapotára vonatkozó igazolást, nagykorú kérelmező esetén a tanulói illetve a hallgatói jogviszonyról az igazolást.

Folyósítás

A feltételek fennállása esetén a gyámhatóság  EGY  ÉV IDŐTARTAMRA állapítja meg a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való JOGOSULTSÁG KEZDŐ IDŐPONTJA A KÉRELEMBENYÚJTÁSÁNAK A NAPJA. A RENDSZERES KEDVEZMÉNYRE VALÓ JOGOSULTSÁG ISMÉTELT MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ a szülőnek vagy más törvényes képviselőnek, illetve a nagykorú jogosultnak új kérelmet kell előterjesztenie, mely A KORÁBBI JOGOSULTSÁG IDŐTARTAMA ALATT, ANNAK MEGSZŰNÉSÉT MEGELŐZŐ HÁROMNAPBAN IS BENYÚJTHATÓ. Ebben az esetben az új jogosultságot a korábbi jogosultság megszűnését követő naptól kell megállapítani.

LAKCÍMVÁLTOZÁS ESETÉN szülőnek vagy más törvényes képviselőnek, illetve a nagykorú jogosultnak a kérésére vagy az új lakcím szerint illetékes jegyző megkeresésére az ügyben keletkezett iratokat a korábbi lakcím szerint illetékes jegyző haladéktalanul, de legkésőbb nyolc napon belül megküldi a jogosult új lakcíme szerint illetékes jegyzőnek. A rendszeres kedvezményhez kapcsolódó természetbeni támogatást – a feltételek fennállása esetén – az új lakcím szerint illetékes jegyző nyújtja.

Fellebbezés

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapítása JEGYZŐI HATÁSKÖR.

AZ ÜGYFÉL JOGORVOSLATIRELEMMEL AZ MEGYEI ILLETVE FŐVÁROSI KORMÁNYHIVATAL SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATALÁHOZ FORDULHAT.

A fellebbezést azonban annál a hatóságnál kell előterjeszteni – a döntés közlésétől számított 15 NAPON BELÜL – amely a megtámadott döntést hozta.

BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATRA csak akkor kerülhet sor, ha a hatósági eljárásban az ügyfél vagy az ügyfelek valamelyike a fellebbezési jogát kimerítette. Az ügyfél a hatóság jogerős határozatának felülvizsgálatát a határozat közlésétől számított harminc napon belül jogszabálysértésre hivatkozással kérheti a közigazgatási ügyekben eljáró illetékes bíróságtól a határozatot hozó hatóság elleni kereset indításával.

FOGALOM MEGHATÁROZÁSOK

HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEK: az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek, aki esetében az alábbi körülmények közül (  a) – alacsony iskolai végzettség; b) alacsony foglalkoztatottság; c) elégtelen lakókörnyezet, lakáskörülmény)  egy fennáll:

  1. a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésének időpontjában :

– a gyermeket együtt nevelő mindkét szülő,
–  a gyermeket egyedül nevelő szülő, illetve a családba fogadó gyám legmagasabb iskolai végzettsége alapfokú, melynek  igazolása a kérelmen megtett önkéntes nyilatkozattal történik,

  1. a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésének időpontjában a gyermeket nevelő szülők bármelyike vagy a családba fogadó gyám :
  • a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (szociális törvény) szerinti aktív korúak ellátására jogosult vagy
  • a kedvezmény igénylésének időpontját megelőző 16 hónapon belül legalább 12 hónapig álláskeresőként tartotta nyilván a fővárosi és megyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró járási hivatala  (alacsony foglalkoztatottság  fennállását az eljáró hatóság ellenőrzi),
  1. a gyermek :
  • szegregátumnak nyilvánított lakókörnyezetben, vagy
  • félkomfortos, komfort nélküli vagy szükséglakásban, illetve
  • olyan lakáskörülmények között él, ahol korlátozottan biztosítottak az egészséges fejlődéshez szükséges feltételek – (elégtelen lakókörnyezet, illetve lakáskörülmény).

HALMOZOTTAN HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEK: az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek, aki esetében a fenti három körülmény közül (alacsony iskolai végzettség; alacsony foglalkoztatottság; elégtelen lakókörnyezet, lakáskörülmény) legalább kettő fennáll.

A HÁTRÁNYOS, HALMOZOTTAN HÁTRÁNYOS HELYZET FENNÁLLÁSÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA:

A hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapítása iránti kérelmet a  a 149/1997. (IX.10) Korm. rendelet 3. számú melléklete szerinti formanyomtatványon kell benyújtani.

A hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállását megállapító határozat rendelkező részének  – többek között tartalmaznia kell, hogy a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának mely ok alapján került sor.

A települési önkormányzat jegyzője a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetet megállapító határozatához – annak a szülő, családbafogadó gyám vagy a nagykorúvá vált gyermek részére történő közlésekor – tájékoztatót mellékel a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzethez kapcsolódó jogosultságokról.

Lakcím szerint illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatala vagy közös önkormányzati hivatal, Kormányablak

Forrás: info.kezenfogva.hu

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!