Vásárlás után sorba álltam a pénztárnál. Ketten voltak előttem, egy idősebb néni és egy fiatal fiú. A néni fizetett. Már az összes aprót is átszámolta, de még mindig pár forint híja volt az összegnek. Látszott, hogy kínosan érzi magát, nézte, hogy milyen árut adjon vissza. Én már kerestem a pénztárcámat, amikor a srác benyúlt a zsebébe, leguggolt, és felállás közben azt mondta a néninek: 'Ezt el tetszett ejteni', és átadott egy százas érmét.
Soha nem voltam még tanúja ilyen önzetlen és elegáns segítségnek. Úgy segíteni, hogy közben tekintettel lenni a másik érzékenységére, nagyon emberi. A fiú úgy segített, hogy közben nem esett csorba a néni büszkeségén, megmaradt a méltósága!
A néni meglepődött, zavartan megköszönte, és átvette a pénzt. Talán egy könnycseppet is láttam a szemében, de lehet, hogy a sajátomat láttam.
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!
