Már jövő év elejétől indulhatnak!

December 31-én a Budai vámnál működő Tesco áruház bezár, és a helyén egy Walmart áruház lesz, ami vélhetően a dolgozókat is átveszi. Az értesüléseket hivatalos forrásból senki nem tudta megerősíteni, de a hírre a Tesco illetőleg a Walmart részéről sem érkezett még válasz.

Az információk nem minden alap nélküliek, hiszen a Tesco a gazdasági válság során csökkenő kereslet és a hazai kiskereskedelmi feltételeket szigorító rendelkezések a gyengébb forgalmú vidéki üzleteit már bezárta, de boltbezárásra készül azokban a nagyvárosokban is, ahol több üzlettel rendelkezik.
Idén nyáron már az üzletlánc teljes hazai kivonulásának lehetősége is felmerült.

Az amerikai Walmart üzletlánc megjelenésének lehetősége már 2013-ban is szóbakerült, idén pedig külföldi forrásokra hivatkozva már tényként írt a sajtó a Walmart érkezéséről.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!