Az ügyészség számain mindenki ledöbbent!

Lagzi Lajcsi folyamatosan az ártatlanságát bizonygatja, ha az áramlopási ügyéről van szó, de az ügyészség máshogy vélekedik. Szerintük a zenész és tettestársai 25 éven át lopták az áramot!

Lagzi Lajcsit és feleségét azzal vádolják, hogy évtizedeken át lopták az áramot. A zenész folyamatosan az ártatlanságát bizonygatta, és elmondta, alig várja, hogy ezt a bíróság előtt is megtehesse, de az első tárgyalásra azért nem került sor, mert a zenész felesége és egy másik vádlott nem jelent meg. Az ügyészség szerint Lajcsi és társai évtizedekig lopták az áramot.

A Pest megyei főügyészség sok bizonyítékkal készül a zenész ellen, mint a föld alatti kábel és a kartonfal mögötti méretlen főelosztó. Több tízezer oldalon keresztül taglalják a bizonyítékokat és a szakértői véleményeket, illetve a vallomásokat és a fényképeket. Dr. Gyugyi Csilla megbízott főügyészségi osztályvezető ügyész elsőként a Hír Tv Riasztás című bűnügyi műsorában beszélt a konkrétumokról.

A nyomozás során az derült ki, hogy igen átgondolt megoldásokat tartalmazó művelet volt, és elég hosszú időn keresztül alkalmazták, hiszen már 1993–94-től kezdődően jöttek létre ezek a megoldások' - mondta dr. Gyugyi Csilla, aki még több részletet is elárult.
2014 októberében az áramszolgáltató két ellenőre megjelent a tatai apartmanházban, hogy ellenőrizzenek. Két vádlott attól tartott, hogy az ellenőrök észre fogják venni az illegális bekötéseket, amit egyébként elrejtettek, álcáztak. Két vádlott a két ellenőrnek több százezer forintot adott azért, hogy tekintsenek el az ellenőrzéstől. Emiatt két vádlottat vesztegetéssel is vádolnak' - mondta Dr. Gyuri Csilla és hozzátette, a tárgyaláson ennél sokkal konkrétabb dolgokkal is előállnak.

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!