Ez az illegális állatszállítás következménye.

A szarvasmarhákat, bivalyokat érintő bőrcsomósodáskórt vírus okozza, főleg vérrel táplálkozó ízeltlábúak terjesztik. Nevét a megbetegedett állatok fején, nyakán, hátán, lábain, tőgyén, valamint a farok tájékon lévő bőrfelületen megjelenő 2-5 centiméteres csomókról kapta. Az emberre sem a fertőzött állat, sem az abból származó élelmiszer nem jelent veszélyt

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 600 000 adag vakcina beszerzésével igyekszik felkészülni a betegségre.

A bőrcsomósodáskor - röviden LSD gyorsan terjed, Európában 2015 második felében jelent meg először Görögországban, majd idén áprilisban Bulgáriában, ahol mintegy 2 hónap alatt az ország fele fertőzötté vált. A járvány azóta Koszovót, Albániát, Montenegrót és Szerbiát is elérte, Magyarországot a déli határ irányából fogja megközelíteni.

A betegség komoly gazdasági kárt okoz, mivel a fertőzött állományban lévő összes fogékony állatot haladéktalanul le kell vágni, húsuk pedig nem használható fel. Az LSD hazai megjelenése az exporttevékenységre is hatással lesz, mivel a fertőzött régiók korlátozás alá kerülnek, a harmadik országok pedig várhatóan leállítják majd az érintett országgal folytatott szarvasmarha kereskedelmet.

►► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG EZT MÁSOKKAL IS!

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!