Minősíthetetlenül beszéltek velük, pedig csak azt akarták, hogy ránézzen valaki a súlyos állapotban lévő nőre.

Egy 58 éves nőnek a Honvéd Kórház sürgősségi osztályán több órát kellett várakoznia, mire orvoshoz került, de akkor már nem tudták megmenteni az életét. A nő lányai szerint minősíthetetlenül beszéltek velük a sürgősségin, amikor ők csak azt akarták, hogy a fájdalmakkal küzdő édesanyjukra ránézzen valaki.

Meghalt egy szívproblémák miatt kezelt beteg, miután nem látták el időben a Honvéd Kórház sürgősségi osztályán. Legalábbis ezt állítják az elhunyt nő lányai.

„Észrevettük, hogy elkezd lilulni a lába és már egyáltalán nem érez semmit és csak jajgat folyamatosan” – mesélte az elhunyt egyik lánya az ATV Híradónak. Szóltak két ápolónak, de – mint mondták – az egyik nem tett semmit, a másik pedig nagyon megijedt. Ezután szóltak az éppen ügyeletes Zacher Gábornak, hogy nézzen rá az anyjukra.

„Aki igazából olyan minősíthetetlen hangnemben beszélt velünk, hogy mi várakozzunk, és ne zaklassuk sem őt, sem a kollégáit, majd meg lesz nézve az édesanyánk. Ráadásul még közölte azt is, hogy jó hosszú várakozási idő fog következni” – fogalmazott.

Ezután öt órát vártak egy vérvételre, majd újabb várakozás, amíg jött valaki az érsebészetről. Ekkor közölték velük, hogy egy vérrög okoz gondot, de majd újabb vizsgálatok után tudnak többet mondani. Nem sokkal később azonban rosszul lett az 58 éves hölgy, és meghalt.

A család feljelentést tett a sürgősségi osztály és Zacher Gábor ellen. Viktória a tragédia után odament az orvoshoz, hogy felelősségre vonja. „Közölte, hogy neki ehhez semmi köze, nem az ő hibája, és nincs jogom így beszélni azért, mert ez történt” – mondta a gyászoló az ATV-nek.

A csatorna kereste a kórházat az ügyben, de nem nyilatkoznak, válaszukban pedig azt írták, hogy: nem folyik belső vizsgálat az osztályvezető főorvos ellen. A folyamatban lévő rendőrségi vizsgálat miatt bővebb információkat nem adhatnak.

Az ügyben megkeresték Zacher Gábort is, de nem kívánt nyilatkozni. atv.hu

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!