Hosszú Katinka nem csak nagy sikereket ért el, de jól is keresett vele – MEGÉRDEMELTEN!!!

A magyar úszónő 4 érme mellett több mint 130 millió forintos pénzügyi eredménnyel zárta a riói olimpiát, a sikereinek köszönhetően.
A Bajáról indult sportoló erőfeszítései így már nem csak az érmekben, hanem a családi kasszában is visszaköszönnek, nem beszélve az országnak szerzett dicsőségről, amiért jogosan jár az állami honorárium.

Az egyéni aranyéremért 35, az ezüstért 25, míg a bronzért 20 millió forint jár az államtól, így könnyen kiszámítható, hogy a három arany és egy ezüst éremért 130 millió forintot kap majd Katinka. De a 4x200-as gyorsváltóban is úszott, és a 6. helyért 5 millió Ft-ot kapnak fejenként, ezért 135 millió forint lesz nála az olimpiáért kapott végösszeg.

Talán ennél még fontosabb, hogy az olimpiai érmesek 35 éves koruk után életjáradékot kapnak, sőt még a trénereik is - ők igaz csak feleakkorát. Az olimpiai aranyért az előző évi havi bruttó átlagkereset jár, ami jelenleg kb. 250 ezer forint. Az ezüstért ennek 60, a bronzért pedig 40 %-a jár, ami kb. 150 és 100 ezer forint.
Az edzők a versenyzőnek járó összeg felét kapják meg, de csak 45 éves koruk után! Minden újabb arannyal a havi életjáradék összege 20 százalékkal nő.

Vagyis olimpiai bajnoki életjáradékot nem csak Katinka, hanem az edző férje, Shane Tusup is meg fog kapni. A 2012-es olimpián legtöbbet kereső magyar sportoló Kozák Danuta volt, aki 63 millió forintot kajakozott össze.
A legnagyobb jutalmakat egyébként Szingapúr adja az aranyérmeseknek, 210 millió forintnyi dollárt. Az Egyesült Államok viszont mindössze 7 millió forintot ad a sportolóinak ezért. Például Michael Phelps is „csak” kb. 40 millió forintot fog keresni a riói olimpián.

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!