Lehet kisebb töltelékeket is készíteni. Sokan jobban szeretik az apró káposztákat, csak azzal kicsit több a munka.

Hozzávalók

  •     40 dkg darált sertéshús,
  •     1 fej (1,5 kg) káposzta,
  •     2 kis doboz paradicsompüré,
  •     1 dl rizs,
  •     1 tojás,
  •     2 fej vöröshagyma,
  •     3 gerezd fokhagyma,
  •     1 dl olaj,
  •     1 mokkáskanál őrölt bors,
  •     1 kiskanál pirospaprika,
  •     2 kiskanál só.

A darált húst összekeverem egy kis doboz paradicsompürével, a borssal, az apróra vágott fokhagymával, az egyik fej összevagdalt vöröshagymával, a rizzsel, a tojással és egy kiskanál sóval. Nyolc gombócot formázok belőle. A káposztafejet leforrázom, majd nyolc levelet leszedek róla. Ezekbe csomagolom a húsgombócokat, mint a töltött káposztát szokás. Ezután a másik fej hagymát apróra vágom, az olajban megfonnyasztom, meghintem a paprikával, és belekeverem a másik doboz paradicsompürét meg a maradék káposztát metéltre vágva, egy kiskanál sóval ízesítem, és lábasba téve, ráfektetem a töltelékeket. Felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje, és fedő alatt megfőzöm, majd a fedőt levéve, levét elpárologtatom, hogy csak rövid lével tálaljam.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!