Meglátod, te is észreveszed.

Életünk során, rengeteg emberrel találkozunk, és ezek között vannak olyanok, aki nem véletlenül, sőt kimondottan, mint Védőangyal jelennek meg számunkra. Az a feladata, hogy adott esetben útba igazítsanak bennünket, hogy növeljék önbizalmunkat és erősítsék megingott hitünket. Segítik lelki gyógyulásunkat és bátorítanak az élet nehéz helyzeteiben.

Ha ilyen emberek jelennek meg körülöttünk, hálásaknak kell lennünk és én is módfelett az voltam, mikor rádöbbentem a nem véletlenszerű, kézzelfogható jelenlétére. Első alkalommal egy lelki válság kellős közepén kiáltott a lelkem segítségért, melyet azonnal meg is kaptam. Ez után egy közeli szerettem elvesztésekor, gondolataimba roskadva, egy átjárón ütöttek volna el szinte, ha Ő nem lép közbe. A következő alkalommal egy vonaton utaztam, amikor egy ismeretlen megkért, hogy üljek mellé, beszélgessünk és így jobban telik az idő mindkettőnk számára. Amikor felálltam eredeti helyemről és mellé ültem, abban a pillanatban egy felhajított kőtől kitörött a vonat ablaka, üvegszilánkokkal árasztva el előző helyem.

Nézzük akkor, melyek azok a jelek, amelyek egy Védőangyal jelenlétére utalhatnak!

1. Olyankor jelenik meg, amikor az életed hullámvölgybe kerül, a kilátástalanság és az elkeseredés jellemzi, és a vele való találkozásnak köszönhetően, szinte varázsütésre múlnak el a gondok.

2. Megjelenésével egy időben sikerül végre elfogadnod magad, olyannak, amilyen vagy és szinte szeretettel viszonyulsz önmagad irányában, mert Ő is így fogad el téged, növelve ezáltal önbizalmadat.

 

 

3. Jelenléte élettel, megmagyarázhatatlan boldogsággal tölt el, szinte úgy érzed, hogy szárnyakat ad számodra.

4. Ha egy szinte biztos balesettől csodával határos módon megvéd téged, mely számodra drámai következményekkel járt volna.

5. Jelenlétében újra gyerekként érzed magad, átélve a régi kalandok, és a boldogság érzését.

6. Érthetetlen módon, de teljes megnyílsz a közelében, és rábízod féltve őrzött titkaidat. Cserébe Ő meghallgat, bátorít, és nem ítélkezik.

7. Érkezhet akár egy orvos, egy gyógyító formájában is, aki megszabadít egy olyan betegségtől, mellyel már régóta küzdesz.

8. Amikor fontos döntéseket kell meghozni számodra, a Védőangyalod tanácsaival segíthet téged, megmutatva számodra a helyes utat, melyet választanod kell.

9. Jelenlétében különlegesnek, egyedinek érzed magad.

10. Úgy érzed, hogy közelsége pozitív energiával áraszt el téged, hogy ráébredhess külső és belső értékeidre.

11. Ha melletted van, szinte dalolni és táncolni van kedved, akár egy önfeledt gyerek, és minden együtt eltöltött óra csak perceknek tűnhet számodra.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!