A sütőtököt előzetesen megsütjük, majd a héjától leválasztva kis kockákra daraboljuk. Az omlós, kockázott sütőtököt villával összetörjük ...

Hozzávalók:

60 dkg sült sütőtök
40 dkg cukor
1 citrom leve
6 g pektin
fahéj ízlés szerint

A sütőtököt előzetesen megsütjük, majd a héjától leválasztva kis kockákra daraboljuk. Az omlós, kockázott sütőtököt villával összetörjük (ki mennyire szereti homogénen, maradhatnak benne nagyobb darabok is), majd hozzáadjuk a cukrot, a citrom levét és a fahéjat. Citrommagokra figyeljünk, mert nem kellemes ráharapni. A fahéjban lehetünk rugalmasak, akár el is hagyható. Ami eddig az edényünkbe került, azt most már összekeverhetjük és feltehetjük a tűzhelyre.

Mivel tökünk már megsült, ezért csak pár percig rotyogtassuk a lekvárt folytonos kevergetés mellett. Ekkor kerül a képbe a pektin. A pektinre azért van szükség, mert a lekvár enélkül nem lenne elég szilárd (természetesen akinek az eredeti folyós halmazállapot is megfelel, az ne használjon pektint). Mivel mi kenhetően, kicsit zselésen favorizáljuk a lekvár halmazállapotát, ezért a pektint összekevertük 1 evőkanál cukorral és a fortyogó finomsághoz adtuk. És már el is készült!

A fenti mennyiséget 3 db 3 decis befőttes üvegbe töltjük, majd lezárás után pár percre fejjel lefelé fordítjuk az üvegeket. Marad 1-2 evőkanálnyi a lábas alján, ez pont elég arra, hogy végrehajtsuk a szokásos lekvárfőzés utáni nyalakodást.

Az eredmény egy guszta, narancsos színű lekvár, amelynek ízét a hozzáadott citrom még jobban kiemeli. Fogyaszthatjuk a hagyományos módokon, de sajtok mellé is kitűnő választás. Forrás: hobbikert.hu

MIÉRT EGÉSZSÉGES?

A sütőtök kalcium, cink, mangán, réz, vas, foszfor, C-vitamin, karotin, biotin, niacin, pantoténsav, A, B1, B2, B6 vitaminok és folsav tartalmának köszönhetően egészségmegőrző, gyógyító hatással bír. A sütőtök különösen nagy hatékonyságot mutat megfázásos, meghűléses megbetegedések esetében, de alkalmazható tüdőgyulladás és egyéb tüdőkárosodások kezelésére is. A sütőtök enyhíti az allergikus köhögést, tüsszögést, csökkenti az asztma rohamokat.

Fogyasztása szebbé teszi bőrünket, különösen a pattanások kezelésében jelenthet nagy segítséget. A népi gyógyászatban hashajtóként és béltisztítóként használták. Fogyasztása jótékony hatást eredményez az emésztési gondokkal küszködőknek. A sütőtök serkenti a máj működését, segít a szív és koszorúér problémák megelőzésében, fogyasztásával csökkenthető a prosztatarák és a szürkületi vakság kialakulásának kockázata.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!