Hat éven át zajlott a döbbenetes cselekmény.

Az áldozat, akit a saját apja erőszakolt meg rendszeresen, most a bíróságon mondta el a tragikus történetét.

A család az ausztál Townsville-ben élt. Kiderült, hogy az anya szobát cserélt a pedofil férjével, hogy az rendszeresen megerőszakolhassa a 10 éves lányukat.

Az anyja 6 éven át engedte, hogy a férje rendszeresen megerőszakolja a kislányukat, ráadásul még szobát is cseréltek, hogy a férfi a gyerek közelében lehessen. Több száz alkalommal történt meg a fajtalankodás. A tárgyalás során elmondták, hogy az anya a háziorvosának beszélt arról, hogy mi folyik a házukban, azonban azt a tanácsot kapta, hogy hagyja figyelmen kívül a helyzetet.

A terrornak akkor lett vége, amikor a nő végül a szüleitől kért segítséget, akik közbeavatkoztak.

A bíróság végül bűnösnek találta a most 72 éves apát, az anyát pedig a korára és az előéletére való tekintettel csak két év börtönre ítélte. Az áldozat saját bevallása szerint az anyját pont annyira tartja felelősnek, mint az apját. (The Sun)

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!