Nézd meg a bal tenyeredet, és láss bele a jövődbe!

A cigányasszonyok mindig a bal tenyérből jósolnak - mondván az közelebb van a szívhez. Az ujjakon kívül elsősorban a tenyér vonalainak tulajdonítanak nagy fontosságot. Megnézik a vonalak minőségét is, de főleg a vonalak színét, amelyek jót vagy rosszat jelezhetnek.

Mindenekelőtt azonban a csuklóvonalat veszik alaposan szemügyre. Szerintük idővel gazdag lesz az, akinek a csuklóján sok vonal van. Ha viszont ezeket egy beteg ember kezén lelik fel, melyek ráadásul kék színűek is, akkor az illetőnek nem sok reménye van a felgyógyulásra.

A hüvelykujjat körülölelő életvonalból elágazó, a csukló felé húzódó mellékvonalak, vagy befolyásvonalak jó házasságot, s a párválasztás révén anyagi sikert, meggazdagodást ígérnek. A fiatal nők kezén a befolyásvonal szenvedélyes szerelmet, sok gyermeket jelent, míg az idősebbeknél elsősorban örömet és boldogságot ígér.

A hüvelykujj alatti Vénusz-domb - melyet almának neveznek - alján látható sok kis vonalból az illető ember idő előtti halálára következtetnek, míg a házasulandóknál ez a vonalformáció boldogtalanságot, sok szomorúságot jelent a házas életben. Ha beteg embernél a Vénusz- domb, vagy, ahogy ők mondják, az alma alsó része piros színezetű, akkor nincs többé remény a felgyógyulásra. A hüvelykujj második ízpercén található vonalak színe ugyancsak meghatározó a betegre nézve; ha ezek a vonalak pirosak, akkor az illető nagy kínban fog meghalni; ha viszont kékes színezetűek, akkor a beteg könnyű halállal végzi be az életét.

Ha a hüvelykujj tőpercénél (a Vénusz-dombon) lévő vonalak közül több kisebb vonal ível felfelé, és ezek, felfelé futó vonalak metszik az élet- és a fejvonalakat, akkor az illető embert élete során sok baj és szerencsétlenség éri. Jóra csak akkor számíthat, ha az életvonal a csuklóvonalban végződik, mintegy beleszalad, továbbá, ha a hüvelykujj főredőjét és az életvonalat sok kis vonal metszi keresztül, s a Vénusz-domb, vagyis az alma, sima, redőtlen és szép domború.

Abból, hogy ha a hüvelykujjat övező életvonal - melyet keresztnek hívnak - és a mutatóujj alatt eredő fejvonal (napfény a neve) az indulásuknál össze vannak kötve, tehát egy tőből erednek, nagy szerencse prognosztizálható, főleg akkor, ha a két vonal között - különösen a kezdeti szakaszukon - sok kis apró vonal látható, valamint, ha a mutatóujj ízperceinél a vonalak mélyen be vannak vágva.

Ha viszont a sorsvonal (az úgynevezett kígyó) belefut a fejvonalba,akkor az illető szerencséjét aláássák irigyei, és a kéz tulajdonosa az ellenségeitől igen sokat fog szenvedni.

Ha a sorsvonal hiányzik a tenyérből, valamint a középső ujj percein a vonalak mélyek és sok kis vonallal átmetszettek, szerencsét jelent, az ilyen kéz hosszú életet és sikeres boldogulást jövendöl; s ha ráadásul a középső ujja alatti rész - a Szaturnusz-domb - telt, jól kidomborodik, akkor az illetőnek a házasélete is harmonikusan boldog lesz.  A Szaturnusz-dombon található sok kis apró vonal hajadonnál, vagy agglegénynél küszöbönálló házasságot jeleznek, míg beteg ember kezén ezek a redők a közelgő halál előjelei.

Ha a tenyér kisujj felőli oldaláról induló - az ördög ostorának nevezett - szívvonal megközelíti, eléri, vagy átvágja a fej- és az életvonalat, akkor a kéz gazdája életében sokat nélkülözik, nyomorog, szenved, mégpedig saját hibája folytán, ugyanis az illető mód felett irigy, gyűlölködő, merev és primitív. Ha a szívvonal olyan rövid, hogy nem éri el a fejvonalat, csak a sorvonallal van összekapcsolódva, a kéz birtokosa természetellenes halállal fog meghalni, vízbe fullad. Ezzel szemben, ha szívvonal feletti és az ujjak alatti rész sima, vonaltalan, az a tűzhalál jele. Beteg ember esetében, ha az előbbi rész nagyon vonalkázott, akkor ez jó jelentéssel bír, mert a meggyógyulást, a felépülését jelzi. Akinek a szívvonala a sorsvonaláig ér, és a gyűrűs- (az egészségi ujj) valamint a kisujja (a neveletlen ujj) percein sok vonalka található, az magas életkort fog megérni.

Ha a hosszú, vékony ujjak belső oldala nagyon vonalkázott, a vonalak sok betegségre utalnak; ugyanez a vonalformáció rövid, vastag ujjakon viszont azt jelenti, hogy az illető jó egészségű, erős szervezetű.

A cigány jósasszonyok szerint nagy boldogságra számíthat az az ember, akinek tenyerén az életvonal össze van kötve a fejvonallal, továbbá, ha hiányzik a sorsvonala, és a szívvonala a fejvonalig ér. Ezt a prognózist megerősíti, ha a hüvelykujj és a mutatóujj közötti résen, a hüvelykujj hajlatában a bőr sima és kidomborodó.

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!