10+10 millió támogatással házat vennél? Valójában akiknek már van 3 gyermekük és laknak valahol, azoknak lesz ez nagyon jó.

A fél ország megörült és megőrült a kormány év végi bejelentésével kapcsolatban, aminek a lényege az volt, hogy ha kellően patent leszel az ország családpolitikájába, akkor megdobnak téged egyszer 10 millió forint vissza nem térítendővel, másrészt hozzád vágnak államilag támogatott hitelt 10 millió értékben, harmadrészt okosban még az ÁFA-t is visszaszerezheted 5 millió forintig. A harmadrésszel most nem foglalkozunk, de nem árt tudnod, amiről még senki nem beszél az interneten. A Magyar Közlönyben megjelent, hogy az ÁFA 2019-ig járhat vissza, utána kalap kabát.

A 10+10 miatt sokkal többen  tervezték át az életüket 2 vállalt gyerekről három vállalt gyerekre, mint ami szükséges lenne. Sajnos ez a támogatás pont elég arra, hogy egy réteg felelőtlenül vállaljon több gyereket, miközben egzisztenciálisan még a 2 gyermek becsületes felnevelése is gondot jelentene. Egyébként ez a támogatás pontosan olyan rövidlátó, mint a stadionépítés. Ugyanis a kormány sosem gondol a jövőben. Éves fizetésemet tenném rá, hogy 2016-2017-2018 környékén már tele lesz a Nemzeti Sport olyan stadion hírekkel, miszerint a csapatok és egyesületek nem tudják kifizetni a csoda stadionok rezsijét. Na pontosan így fog több családban működni a CSOK2016 csodaprogram.

Sokaknak lehetősége lesz drágább és nagyobb ingatlant vásárolni, miközben ma még nem gondol bele senki a nagyobb és drágább ingatlan komolyabb fenntartási költségeire. Holott a törvény megköti a kezet és 10 évig ott kell maradni egyhelyben. De ha ezt a szemétséget feloldja a törvényhozás, akkor sem jutunk előrébb, hiszen a kereslet-kínálat torzulni fog és a jelenleg dráguló piac a CSOK 2016 kifutásával árzuhanásba kezd, így pedig a többletkínálat miatt nehezebb lesz értékén eladni az ingatlant. Totális káosz lesz még ebből! 

A törvény értekezik a kiutalhatóságról is. A 10 M forint támogatást 3 vagy több meglévő gyermek után vagy 1-2-3 vállalt gyermek után lehet megkapni. A 10 M hitel esetében viszont meg kell felelni a banki szabályoknak. A banki szabályok viszont nagyon szigorúak! Ez mit jelent?

Szó sincs otthonteremtésről. Otthon tuningról szól a történet. Vagyis, akiknek már van 3 gyermekük és laknak valahol, azoknak lesz most nagyon jó. Megint azok maradnak ki a szórásból, akik csórók és szükségük lenne otthonteremtésre.

A meglévő gyermekek után ígénybe vett CSOK támogatás a legtöbb bank esetében önerőnek minősül. Viszont a vállalt gyermekek után megigényelt támogatás egy későbbi feltételezett állapotot finanszíroz meg (majd lesz megfelelő számú gyerek). Ezért a bank a vállalt gyerek után megigényelt támogatás összegét levonja az ingatlan finanszírozhatóságából.

Példa 1:

FHB Bank finanszírozási szabályzata alapján:

Ingatlan piaci értéke 25,6M forint

HB érték: 20,5M (hitelbiztosítéki érték)

Maximum finanszírozhatóság: 16,4M forint

Jön a lelkes ügyfél, aki nulla forint önerővel, de három gyerek ígéretével akarja megszerezni a 10+10 támogatást. 

NEM FOG MENNI

Ugyanis a 25,6 M forintos piaci értékű ingatlanra kapható maximum 16,4M forintból le kell vonni a 10M forint állami támogatást (CSOK). A hitelezés szabályainak megfelelően ez az ügyfél maximum 16,4-10=6,4M forint államilag támogatott hitelt kaphat meg. 

Ebben a példában 9,2M forint önerővel kell rendelkezni ahhoz, hogy működjön a dolog. Menni fog?

Példa 2:

FHB Bank finanszírozási szabályzata alapján:

Ingatlan piaci értéke 25,6M forint

HB érték: 20,5M (hitelbiztosítéki érték)

Maximum finanszírozhatóság: 16,4M forint

Az ügyfélnek már van 3 gyereke, viszont albérletben laknak. Nekik sincsen önerejük. Milyen lehetőségeik vannak?

A 10M forint állami támogatás nem csökkenti a finanszírozhatóság értékét. Az ingatlan 25,6M-t ér, amiből lejön a 10M forint (CSOK) önerő. 15,6M forintra lenne szükség, amit (amennyiben a bank szerint hitelképes) az ügyfél megkaphat 10M állami támogatott hitelből+ 5,6M forint piaci hitelből. Ez már jobban mehet.

Összegezve

A kezdeti lelkesedésből felébredve továbbra sem tud senki bevállalt gyerekkel és nulla önerővel ingatlant vásárolni. Tudom, hogy most sokan csalódtak, de szerintem ez így van jól. Ha ez a szabály nem lenne, akkor ma mindenki bevállalná felelőtlenül a gyereket befektetés céljából, hiszen ma kapnak 10+10 millió forintot. Ha csak 2 gyerek jön össze 10 év alatt, akkor 10 év múlva a jegybanki alapkamat 5x-ével megfelelő büntetéssel vissza kell fizetni 10M-2 gyerek után járó CSOK-ot. Viszont joggal gondolhatják azt sokan, hogy 10 év alatt emelkednek annyival az ingatlan árak, amik képesek ezt kidolgozni nekünk. És legalább addig is lakhattak valahol. Szóval problémás lenne.

Forrás: iflgazdasag.blog.hu

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!