Keveset foglalkozunk azzal, hogy milyen a vércsoportunk. Legtöbben csak terhességük alatt, vagy egy műtét előtt tudják meg. Pedig egyáltalán nem mindegy!

A nullás vércsoportú emberekről azt tartják, hogy magas az energia szintjük, és egyszerre több dologra képesek koncentrálni. Ez jó. Ugyanakkor a stresszes helyzeteket nehezen tűrik, könnyen dühössé, hiperaktívvá válhatnak.

A gyomorsav szintjük eléggé magas. Jóval nagyobb értékeket mutat, mint más vércsoportúaké. Ennek következtében hajlamosabbak lehetnek a gyomorfekély kialakulására. Nagy figyelmet kellene fordítaniuk a táplálkozásra, a testmozgásra, mert az egészségtelen szokások érzékennyé teszik őket különböző betegségekre és nagy kockázat alakulhat ki a pajzsmirigy problémákra vagy az elhízásra. Kerülniük kellene a koffeint és az alkoholt, mert más emberekkel ellentétben náluk sokkal magasabb káros hatásokat okozhat. Hosszú élet jellemzi őket, ha fegyelmezetten élnek.

Van, ahol a HR-esek figyelik!

Japánban a HR-es szakemberek körében kiemelt figyelmet tulajdonítanak a vércsoportnak. A legtöbb állás interjún erre rá is kérdeznek. A nullásokat azért szeretik, mert megfigyelték, hogy ők általában felelős, elkötelezett, szervezett, koncentrált, lelkiismeretes és praktikus személyiségek.

Azt is megfigyelték, hogy a 0-ás vércsoportú emberekre nem jellemző a túlzott pénzhajhászás. A személyiségükhöz sokkal jobban illik a nagylelkűség, az adakozás.

NYOMJ EGY LÁJKOT ÉS

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!