A vérlázító bejegyzés a Facebookon:
Pár hete a SOTE II. Klinikán született a kislányunk sürgősségi császárral, az ügyeletes főorvos és egy rezidens doktornő műtött. Sajnos a fogadott orvosom síelni volt azon a héten, és szegényt nagyon bántotta is a lelkiismerete, hogy nem ő műtött.
A lényeg: este műtöttek, reggel az őrzőben éppen az ágy szélére másztam ki, amikor megjelent a főorvos. A szokásos sablon kérdések után rátért a lényegre, hogy az anyagiakat majd varratszedésnél rendezzük, neki van egy 'költsége”, mert úgy szokás nála, hogy a műtőben jelen lévő csapatot ő fizeti ki, és a műtőnek is van egy 'bérleti díja'!
Hát, hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, csak annyit mondtam neki, hogy nekem van fogadott orvosom (amit tudott is, mert szülésznőt is fogadtunk), és vele megbeszélem a dolgokat. Erre csak annyi volt a válasza, hogy holnap is megkeres, és elmondja a varratszedést és az anyagi részleteket. Másnap jött,és elmondta, hogy a varratszedéskor, vagy távozáskor szeretné ha rendeznénk az anyagiakat, ami a magánrendelésének a tízszerese (160ezer)! Ja, és a műtőben utánam következett egy anyuka, akit szintén ő műtött (lepényleválás volt), vele ugyanezt eljátszotta szó szerint, és utolsó nap még meg is alázta a szobatársai előtt!!!'
Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának vezetője etikai vizsgálatot kezdeményezett a történetben szereplő főorvos ellen.
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!