Egy örökbefogadott nő megdöbbenve jött rá, hogy a 20 éve nem látott testvére a szomszédban lakik!

Családtagok felkutatása nem egyszerű dolog, főként, ha még gyerekkorban megszakadtak a szálak, mert például kiskorban örökbeadták a kicsiket. A keresések, nyomozások gyakran kudarcba fulladnak, máskor meg a sors közbenjárására a családtagok, rokonok látszólag véletlenül összetalálkoznak, vagy kiderül, hogy ők bizony vér szerinti rokonok. Egy ehhez hasonló helyzet történt Wisconsin-ban, ahol egy asszony régóta meg akarta találni testvérét, és végül ott bukkant rá, ahol a legkevésbé számított volna rá.

Hillary Harris még kislány volt,a mikor örökbeadták. Később nyomozni kezdett, mert szerette volna megtalálni vér szerinti szüleit. Hétévnyi kutatást követően a nő annyira jutott csak, hogy kiderült, vagy egy lánytestvére, aki szintén Wisconsinban, mégpedig Greenwoodban él, és Dawn Johnsonnak hívják.

A közösségi oldalon való keresgélés nem hozott eredményt, így Hillary már kezdte feladni a keresést, amikor a szomszédjukba új lakók költöztek, majd Hillary ötéves kislánya megtudta, hogy a nőt Dawn-nak hívják.

Hillary és Dawn kezdetben eléggé távoltságtartóak voltak egymással, csak akkor vált a helyzet érdekessé, mikor kiderült, hogy Dwan Greenwoodból költözött Eau Claire-be, pontosan onnan, ahol egykor az ő eltűnt testvére élt.

A történet akkor vált igazán érdekessé, mikor a postás Hillary-éknál hagyott egy csomagot, amely Dawn-nak szólt. Hillary döbbenten vette észre, hogy Dawn vezetékneve Johnson, ezután kérdezett rá a szomszédjára, hogy hogy hívták az édesapját. Meglepetésre Dawn vér szerinti apját is ugyanúgy hívták, mint Hillary-ét, azaz Wayne Clouse volt a férfi neve, akiről kiderült, hogy 2010-ben meghalt.

Ez viszont azt jelentette, hogy a nők testvérek, ez pedig óriási örömmel töltötte el őket.

“Ebben száz százalékig a sors keze van, hogy a testvéremet költözéskor pont oda irányította, ahol én lakom” – mondta Hillary. Természetesen Dawn is nagyon örül, hogy van egy testvére, aki most már mellette lehet.