Változtak a munkába járás költségtérítésének szabályai!

Egy tavaly életbe lépett kormányrendelet szerint ha egy munkavállalónak óvodai vagy bölcsődei ellátásban részesülő gyermeke van, a munkáltató köteles a munkába járáshoz szükséges személygépkocsi-használatból eredő költségek egy részét megtéríteni neki.
Mindez abban az esetben kötelező, ha a munkahely székhelye és a munkavállaló lakóhelye nem egy településen van. A gyerekek miatt akkor is fizetnie kell a munkáltatónak, ha a munkába járás tömegközlekedéssel is működne. Így akár több százezer forint támogatást kaphatnak a kisgyermekes szülők.
Ennek a kötelező támogatásnak az elszámolása munkába járásnak minősül, így nem adóköteles a munkáltatónak. Ráadásul a munkáltató a székhely közigazgatási határán belüli közlekedést is munkába járásként számolhatja el a kisgyerekesek esetében, így akkor sem kell adót fizetnie, ha ezzel támogatja a szülőket. Így azoknak a kisgyermekes szülőknek is érdemes próbát tenniük, és megkérdezniük a munkáltatót a kifizetésről, akik azon a településen laknak, ahol dolgoznak.

A támogatás összege évek óta 9 forint/kilométer a lakóhely és a munkahely közötti távolságra. Mindkét szülőnek jár, amennyiben mindketten dolgoznak. A hozzájárulás kapcsán az is mellékes, hol van a kicsit nevelési intézménye.

A személygépkocsi-használat költségtérítése a munkába járás kapcsán más esetben csak akkor kötelező, ha a dolgozó tömegközlekedéssel nem tud eljutni a munkahelyére, vagy ha ugyan van tömegközlekedés, de annak használata vállalhatatlanul sok időbe telik. Akkor is köteles a munkáltató megtéríteni a költségek egy részét, ha a dolgozó fogyatékossága révén nem tudja használni a tömegközlekedést.
A munkáltatók a fent felsoroltak mellett akkor fizetik a törvény szerint a munkába járást, ha a lakóhely szerinti település közigazgatási határán kívül esik a dolgozó munkahelye. Ilyenkor mindig csak a tömegközlekedési eszközök igénybevételére jár a támogatás, már ha a dolgozó azzal el tud jutni a munkahelyére. A hozzájárulás mértéke a jegyek, bérletek esetében legalább 86%-os. Forrás: femina.hu

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!