Elegendő a 8 általános iskolai végzettség is, és bruttó 350 ezer forintot is kereshetnek a pótlékokkal együtt.

A magyar járműiparban  az elmúlt időszakban óriási beruházásokat jelentettek be. Minden feltétel megvan ahhoz, hogy a szektor hatalmas lendülettel működjön,  csupán egy dolog hiányzik, a munkaerő.

A Mercedes-gyár jelentette be legutóbb, hogy Kecskeméten  egy három üzemcsarnokból álló gyárat épít, és ebben az új egységben fényező- és összeszerelő üzemet létesít  a karosszériagyártásra alkalmas gépsorok mellett. Várhatóan 2500 új munkahelyet jelent  majd a magyaroknak a 300 milliárd forintos beruházás.

Ez bizony nagyon jó hírnek tűnik, csupán annyi a baj, hogy jelenleg is nagy munkaerőhiánnyal küzd a járműgyártás. A helyzetet még az is nehezíti, hogy a győri ipari parkba dolgozni, már nem a szlovákok ingáznak át, hanem éppenséggel  a pozsonyi régióba a győriek járnak át munkát vállalni, például a Volkswagen-gyárba. A statisztikák szerint külföldi telephelyen 116,7 ezer magyarországi lakos dolgozik jelenleg, és majdnem  9 ezren “vándoroltak ki” a magyar munkaerőpiacról csak az előző negyedévben.

Magyarországon annyira súlyos a munkaerőhiiány, hogy elbuktunk miatta nemrég egy autóipari befektetést is. A Figyelőnek elmondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, hogy az a nagy probléma, hogy  nem tudunk kellő számú munkaerőt biztosítani, ezért esünk el egyes lehetőségektől. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy elfogyott a magyar dolgozó, mert  jelenleg is 230 ezer munkanélküli van az országban, és csupán 50 ezer betöltetlen állás.

Hatalmasat ugrott a kereslet

Sámson Dorottya, a Profession toborzási üzletágvezetője szerint :”Az elmúlt három évben jelentős változás, hogy az online állásportálokon megjelenő hirdetések közel megháromszorozódtak, a gazdaságilag aktív népesség létszáma viszont stagnál, tehát nincs megfelelő merítés” , de azt is hozzátette még, hogy a kereslet és a kínálat a munkaerőpiacon azért nem fedi egymást ( nem talál egymásra) , mert az elérhető munkavállalók nem azzal a tudással és készségekkel rendelkeznek, mint amiket a cégek keresnek, ugyanakkor közrejátszanak  a területi eltérések is.

Míg az ország nyugati felében  nincs elég  megfelelő munkavállaló, és az itt élők szívesebben ingáznak akár külföldi munkahelyre is, addig  a keleti országrész lakosai  nehezebben mozdulnak el otthonról, ennek talán az az egyik legfőbb oka, hogyha eladják a lakásukat, annak az árából a nyugati országrészben  nem tudnak venni másikat.

Mindenki őket keresi

A gyártószektorban a legproblémásabb, a szakemberek véleménye szerint a “kékgalléros” szint, azaz az operátori pozíciók betöltése. Hatalmas szükség van rájuk a termelés bővítésénél, és jelenleg is óriási nagy a kereslet is irántuk. Ugyanis  az említett pozíciókhoz elegendő, akár a 8 általános iskolai végzettség is bruttó 350 ezer forintot is kereshetnek a pótlékokkal együtt. A munkáltatók próbálják  bevonzani a dolgozókat: lakhatási támogatással, betanulási tréningekkel, és egyéb juttatásokkal is.

Egyre nagyobb szükség van  karbantartókra is, mert  sok vállalat automatizálással próbálja megoldani a munkaerőhiányt, ezért egyre nagyobb szükség van a gépek karbantartására is. Elsődlegesen gépészeket és villamosmérnököket keresnek ezen   munkakörök  betöltésére.

Óriási a kereslet a  fenti pozíciók mellett még folyamatfejlesztőkre is, főleg a bővítések idején. Ők azok a szakemberek, akik  nyelvet beszélnek és  felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, akik tulajdonképpen kialakítják a gyártást. Ők mindennel foglalkoznak:  a gépek elrendezésétől kezdve a teljesítményük optimalizálásáig, mellettük még nagy szükség lenne minőségügyi mérnökökre is. A tapasztalatok alapján  bruttó 450-750 ezer forintot lehet keresni ebben a pozícióban  és ez, még nem vezetői szintű munkakör.

Az új gyárba a Mercedes 2018 körül kezd majd munkaerőt keresni. Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Szövetség (MGSZ) főtitkára, azt mondta, hogy a Mercedest is aggasztja a fennálló  munkaerőhiány, és számítanak is arra, hogy egyáltalán nem lesz könnyű megfelelően képzett szakembereket találni két-három éven belül.  Ugyanakkor meglátszik az, hogy nagy harc dúl az autógyártók között a munkavállalókért a béreken is: az elmúlt években nem volt ritka a 10-20 százalékos béremelés sem.

A munkáltatók egyéb juttatásokkal is próbálják magukhoz csalogatni a dolgozókat még  a bérek mellett: a Mercedes gyár Kecskeméten egy éve saját óvodás és bölcsődét is nyitott és felújított, és 40 munkavállalójának kedvezményesen bérelhető lakásokat is  biztosított. Szándékában áll bővíteni  az ilyen lakások számát.

A Luk Savaria Kuplunggyártó Kft. az egyik legnagyobb autóipari beszállító, fontos adatokat osztottak meg. Háromezer munkavállalót alkalmaz a szombathelyi gyár, és folyamatosan küzd a munkaerőhiánnyal, akárcsak  a szektor minden szereplője.  Az adatok szerint 2,8 százalékos a munkanélküliségi ráta Vas megyében, ami általában már teljes foglalkoztatottságnak számít, ez pedig nyilván azt jelenti, hogy  itt a munkaerőpiac kiürült. Kenyeresné Vörös Rita, az Luk Savaria Kuplunggyártó Kft. személyügyi vezetője a következőképpen nyilatkozott a Pénzcentrumnak: „Vállalatunk folyamatosan növekszik, bővül és a munkaerőhiány minket is érint. A fizikai munkaköröket illetően szerelő, gépi forgácsoló, karbantartó, szerszámkészítő és anyagmozgató szakmákban van hiány. Legmarkánsabban a mi cégünknek a tanműhelyünk nyújt segítséget: évente 20 gépi forgácsoló diákot képzünk, eddig közel 140 fő végzett nálunk”.

2005-ben gépi forgácsoló képzéssel indult a tanműhely, 2012 óta  már mechatronikai technikusokat is képeznek, automatikai technikusokat pedig 2014-től. Álláslehetőséget is ajánlanak a végzett diákoknak. Tanuló-, és tanulmányi szerződést kötnek a kétéves képzések résztvevőivel, é számos juttatást is kapnak a törvényileg meghatározott kompenzációkon felül (tanulószerződés keretében a minimálbér 18-20 százaléka, tanulmányi szerződésnél akár 50 ezer forintos ösztöndíj): étkezési támogatás, ingyenes buszjárat, vásárlási kedvezmény, további képzések, stb.

Nem csak a fiatal mérnökre van szükség

Vas megyében a munkavállalóknak a piaci átlag feletti bérezést és juttatási rendszert adnak, bár nem közöltek  pontos adatokat a fizetéseket illetően. Általában a fizetés és a kedvezményes étkezés mellett még biztosítanak éves bónuszt, albérlet támogatást, ingyenes nyelvtanulási, sportolási és kulturális lehetőségeket is. Például térítésmentes buszjáratokat működtet öt városból a vállalat.

Mérnökhiánnyal is küzd a szombathelyi cég, elsősorban  a termelésben  folyamatmérnökökre lenne szükség, és  minőségbiztosítási mérnökökre is. A helyi gépészmérnök duális képzésnek a vállalat az egyik kezdeményezője és alapítója, jelenleg is 16 hallgatójuk van.

Természetesen nyitottak a pályakezdők felé is,  de próbálják tartani az arányokat, mert szükség van  a tapasztalt szakemberekre is. Keresnek még az említettek mellett: informatikusokat, logisztikusokat, HR-es és gazdasági szakembereket is.

Jól látszik az Opten céginformáció adataiból, hogy alapvetően az a legnagyobb probléma  a hazai járműiparban, hogy nem tudja követni a munkaerőpiac ezt a dinamikus fejlődést és bővülést. Annak ellenére állandó a munkaerő  hiány, hogy idén augusztusban több mint 20 százalékkal többen dolgoznak a szektorban, mint 5 ezelőtt évvel.  Forrás

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!