A baleset óta megállás nélkül dolgozó hatóságok rekonstruálták az autóbusz útját.

Az olasz rendőrség még nem talált tárgyi bizonyítékot arra, hogy meghibásodott volna a Veronánál balesetet szenvedett magyar autóbusz.

A baleset óta megállás nélkül dolgozó hatóságok részletesen rekonstruálták az autóbusz útját, de eddig még semmilyen tárgyi bizonyíték nincs a jármű bármilyen meghibásodására. Az áldozatokon végzett orvosszakértői vizsgálatok célja is az, hogy a baleset körülményeiről világos képet kapjanak. Az azonosítás nagyon időigényes, de fényt akarnak deríteni arra, hogy mi történt.
A munka legnehezebb része az emberi tényező, de mind a 16 halálos áldozat esetében megállapítják, hogy a halált az ütközés vagy a lángok okozták-e.

Az eddigi információk szerint az autóbusz nekisodródott a sztráda szalagkorlátjának, és utána nekihajtott egy felüljáró tartófalának, majd kigyulladt. A motor vizsgálatából még sok minden kiderülhet, mert szerencsére nem semmisült meg a lángokban.
Az áldozatok azonosításának lezárása után megadják az engedélyt a halottak hazaszállítására.

Nem változott a súlyos sérültek állapota, az életveszélyes állapotban lévő két magyar állapota nem változott, továbbra is stabil, de válságos. A veronai kórházakban ápolt hat másik súlyos sérültből ők ketten maradtak még ott.

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!